INSIDER

Háromszor annyi covidos gyógyulhat meg vérplazma-terápiával – 250 millióból újul meg a program

Eddig több mint kétszáz ember életét mentette meg Magyarországon a vérplazma-terápia, és a donornak jelentkezők száma is örvendetesen nő. A kormány most újabb 250 millió forinttal támogatja a programot. A plazmát a gyógyult betegektől ezentúl az Országos Vérellátó Szolgálat veszi majd le.
  • Szerző: Ripost

A számítások szerint akár 1000 embernek is szüksége lehet majd vérplazma-terápiára a járvány idején, ezért nagy szükség van rá, hogy az egyébként most még mindig kísérleti terápiaként futó programot kiterjesszék.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: Markovics Gábor

A kutatás mellett kiemelt célunk, hogy minél több embert kihozzunk az intenzív osztályokról, ezért az operatív törzshöz fordultunk segítségért. Most született meg a döntés, hogy a kormány 250 millió forinttal támogatja a programot, amiért nagyon hálásak vagyunk” – emelte ki Lacza Zsombor, az OrthoSera kutatója. Hozzátette: a jövőben a plazmaadás rendszerét átszervezik.

Fotó: Semmelweis Egyetem

„Már korábban felvettük a kapcsolatot az Országos Vérellátó Szolgálattal, kerestük a lehetőséget arra, hogy még több ponton lehessen vérplazmát adni. Ez az átszervezés most a támogatásnak köszönhetően elindul. Jelenleg hetente 30-40 adag vérplazma jut el a kórházakba, a jövőben ezt megháromszorozhatjuk majd” – magyarázta a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese. A jövőben a kutatócsoport főként a terápia továbbfejlesztésén, hatékonyabbá tételén dolgozik.

Továbbra is várják a donorokat

Minél több gyógyult beteg ad vérplazmát, annál több emberen tudnak segíteni a kórházakba. Nem mindenkinek a vérplazmája alkalmas, ez attól függ, mennyi ellenanyagot termel a szervezete, átlagosan minden 5. jelentkező alkalmas donornak.

Jelentkezés:

06-30-602-9250, [email protected], www.koronavirusplazma.hu

 

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?