Létrehozva: 2021.10.15.

Hihetetlen: nagyüzemben gyártották a hamis magyar védettségi igazolványokat

A rendőrök is komoly érdeklődést mutattak a hamis kártyákat gyártó bűnszervezet iránt. Nagyon hamar rács mögött találták magukat.

Hamis védettségi igazolványok készítőit fogta el a rendőrség Győr-Ménfőcsanakon – tájékoztatott a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken a police.hu oldalon.

Az ügy előzményeiről azt írták: a rendőrök augusztusban Vámosszabadi közelében egy szlovák rendszámú gépkocsi szlovák állampolgárságú sofőrjét és utasát ellenőrizték, aki hamis magyar védettségi igazolványt adott át az egyenruhásoknak.

Fotó: Police

Később a sofőr nadrágjából további kilenc, hamis védettségi kártya került elő, ezért a két szlovák állampolgárt közokirat-hamisítással gyanúsították meg.

A közlemény szerint a Győri Rendőrkapitányság és a megyei rendőr-főkapitányság felderítői további információkat gyűjtöttek, tanúkat kutattak azért, hogy a hamis okiratok, okmányok készítőit is kézre kerítsék.

Fotó: Police

Ennek eredményeként a rendőrök kedd este egy 47 és egy 41 éves férfit fogtak el Győr-Ménfőcsanakon. A helyszínen és a férfiak által bérelt irodában a nyomozók már elkészült és névre szóló, a gyanú szerint hamis magyar védettségi igazolványokat találtak, valamint ezen okmányok készítéséhez szükséges több száz plasztikkártyát és egy kártyanyomtatót is lefoglaltak – ismertették.

Emellett 60, különböző méretű, nyomtatott oltási igazolásra, illetve kábítószergyanús anyagra bukkantak a nyomozók.

A férfiakat elfogták és előállították. Mivel egyiküknél a drogteszt pozitív értéket mutatott, őt a nyomozók készítéssel elkövetett közokirat-hamisítás és kábítószer birtoklása miatt – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. Társát szintén őrizetbe vették, a rendőrség kezdeményezte mindkét férfi letartóztatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Baleset érte Reviczky Gábor színművészt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Rémálom lenne” – Schäfer András a legrosszabbtól tart

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Kovács István barcelonai ténykedése: Romániában elővették a magyar kártyát

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra