INSIDER

Hableány-tragédia: magányos idős hölgy gondozza a Duna parti macikat

Valaki mindennap kijár a Duna-partra, hogy gondoskodjon a Hableány áldozatainak emlékhelyéről, ami mindenkit meghat, aki a Margit híd pesti hídfőjénél jár. A Ripost megtalálta, ki a titokzatos idős hölgy!
címkék:

Mintha csak tegnap történt volna a Hableány tragédiája, és nem tomboltak volna már azóta újabb viharok vagy nem lett volna kánikula, olyan gondozott az az emlékhely, amit a 28 áldozatnak állítottak a Margit híd pesti hídfőjénél nem sokkal azután, hogy a Viking Sigyn szállodahajó nekiment és a víz alá sodorta a koreai turistacsoportot szállító sétahajót.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Rajzzal emlékezik egy kisgyerek

 

Mécsesekből egy keresztet és egy szívet formáztak, szinte mindig ég valamelyikben a láng. Középre koszorút állítottak, körülötte mindig van friss vágott virág és szépen gondozott cserepes növény. A híd falazatán versek, koreai és magyar üzenetek, sőt egy magyar kisgyermek rajza is emlékezik a május 29-én elsüllyedt hajó legénységére és utasaira.

Mindig égnek a mécsesek

Megható látvány. A leginkább mégis akkor szorul el az ember szíve, amikor az egyik oszlop körül sorakozó macikra néz: a hatéves koreai kislányra emlékeztetnek, akit az édesanyja karjaiban találtak meg a búvárok, holtan.

 

A hatéves kislányra emlékeznek a macikkal

Az emlékhely szinte sosem árválkodik, mindig áll ott valaki.

Sohasem árválkodik az emlékhely

Helybéliek és turisták egyaránt jönnek, hogy leróják tiszteletüket vagy elmondjanak egy imát a halottakért. Végigolvassák a feliratokat, üzeneteket, verseket és fejet hajtva tisztelegnek az áldozatok emléke előtt.
Késő délután idős hölgy érkezik, hatalmas szatyorral. Gyorsan lepakol, majd munkához lát: vizet cserél a vágott virágok alatt, meglocsolja a cserepes pistikéket, leporolja és megigazítja a macikat. Majd a falhoz megy, és írni kezd az egyik papírra. A lapon szívecskék vannak, hullámokat rajzol köréjük kékkel és feketével.

Minden nap rendet tesz a macik között az idős asszony

„Csak hogy lehessen tudni, hogy ez a Duna, amiben az áldozatok szíve megszűnt dobogni. A szíveket is én ragasztottam ide, még tegnap. Azért tettem ki ezt a papírt, hogy lehessen üzenni rajta, és lám, már írtak is rá!” – magyarázza csendesen, amikor odalépek hozzá.

Szívek a Dunában

Beszélgetni kezdünk, és kiderül: a közelben él, nyugdíjas, nincsenek rokonai, szerettei. Egy koreai gyülekezetben segédkezik a papnak, ezért érzi magát érintettnek.

A néni minden nap cseréli a virágok vizét, nem csoda, ha frissek maradnak

„Szörnyű tragédia, hogy így kellett elveszniük, nagyon megráztak a történtek. Nem kért senki, hogy gondozzam az emlékhelyet, a magam elhatározásából, a saját költségemen, a nyugdíjamból teszem. Minden nap kijárok ide, de csak akkor, amikor kevesen vannak. Nem azért csinálom, hogy bármilyen elismerést kapjak, nem akarom, hogy ez rólam szóljon” – sóhajtja.

Rendszeresen locsolja a pistikét is

Mikor megtudja, hogy újságíró vagyok, megkér: se a nevét ne írjam le, se az arcát ne mutassuk. Amit tesz, az áldozatok emlékéért teszi, nem pedig a maga dicsőségére.

A beszélgetés során több érdekesség is kiderült az idős hölgyről, például az, hogy egy másik emlékhelyet is gondoz napi rendszerességgel, pontosan 10 éve. A további részleteket megtalálod a szombati napilapban. Keresd az újságárusoknál!

címkék: