A tragédia megváltoztatta az életem – megszólalt a Hableányhoz lemerülő búvár

Szatmári Zsolt egyik pillanatban még az ágyában feküdt, a másikban már egy szirénázó konvojban hajtott a fővárosba, hogy aztán 70 kilós felszerelésével, palackokkal, no meg egy 20 kilós sisakban a kollégáival együtt leereszkedjen oda, ahová senki nem mert.

Vajon mi történhetett két évvel ezelőtt azon a szerdai éjszakán? Ügyészek, jogászok hada, a túlélők és az áldozatok hozzátartozói keresik még most is a választ. A Hableány sétahajó, fedélzetén 35 emberrel felborult és elsüllyedt a budapesti Margit híd lábánál.

„Az egész tragédia egy este egy telefonhívással kezdődött. Tévék, rádiók és újságírók hívtak, hogy milyen túlélési esélyei lehetnének az embereknek, ha egy elsüllyedt hajóba rekednének. Valósággal izzottak a vonalak, aztán a reggeli órákban megkaptuk a riasztást” – emlékszik vissza Szatmári Zsolt búvár, merülésvezető, a Havária Ka­tasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület elnöke, aki csapatával azonnal vállalta a feladatot.

Tudták, már nem találnak túlélőt

Zsolt szerényen csak a tragédia egyik résztvevőjének titulálja önmagát, pedig már 30 éve van a szakmában, és több mint 10 000 órát merült. Szatya – barátai csak így hívják – 11 évig a Magyar Honvédség hivatásos búvároktatójaként dolgozott, mialatt közel 1000 katonai búvárt képzett ki. 2009-ben az év oktatója lett. Ennek ellenére meglepte az a felhajtás, amibe egyik pillanatról a másikba esett.

„Azonnal kaptunk rendőrségi felvezető autót Bajától Budapestig. Ahogy vonult a konvoj, mindenütt leállították a forgalmat. Emlékszem, még a villamosokat is. A helyszínre érve egy hihetet­lenül felkészült csapattal találkoztunk. A TEK is megérkezett, és Hajdu tábornok átvette a mentés irányítását, kiadta a merülési parancsot” – mesélte a Borsnak Zsolt, aki tisztában volt azzal, hogy élő embert már nem tudnak ennyi idő után az elsüllyedt roncsból kimenteni.

„Mi, szakemberek tudtuk, ilyen vízállásnál nem lehet menteni, életveszélyes. Túlságosan magas. De azt is tudtuk, hogy folyamatosan apad, és hát menni kellett, mert szükség volt az információra, mégiscsak mi voltunk itthon” – mondta Szatya.

Fagyira vágyott a meder alján

Közben a tragédia hírére tömegek jelentek meg a Margit híd lábánál. Rengeteg nézelődő, té­véstáb figyelte, kamerázta minden lépésüket, a Hableány tragédia mindenkit érdekelt. A dél-koreai nagykövet, a külügyminiszter és számos ve­­­zető érkezett a helyszínre, és pár nap múlva megérkeztek a hozzátartozók is.

„Lenyűgözött, ahogy belépett a TEK, és behozott egy teljesen új szemléletet. Pszichológiailag közelítették meg az egészet. A megszokott parancsuralmi rendszer helyett ezúttal egy minden részletre figyelő operatív munka zajlott a háttérben. Minden be volt kamerázva, mikrofonozva. Minden mondatnak súlya és jelentősége volt. Az egyik kollégám lent állt a meder alján, amikor meghallott egy hídon közlekedő fagylaltoskocsit, azzal a jellegzetes dallammal. Elszólta magát, hogy úgy enne egy fagyit. Mire feljött, ott volt a jégkrém” – mesélte Zsolt.

Szerinte ezzel a szemlélettel kihozták a mentésben részt vevőkből azt a rejtett tartalékot, amiről nem is tudták, hogy bennük van. Szükségük is volt rá, hisz a mentés iszonyatos lelki és fizikai nyomással járt.

Embert próbáló pillanatok

„Az nagyon kemény, amikor megtalálod a nagymamát, aki unokájával a kezében halt meg, és az utolsó pillanatig védte, ölelte a kislányt. Az is embert próbáló volt, amikor az egyik társamat rászorította a létrára az ár, és nem tudott kijönni a vízből, azt viszont felemelő volt látni, ahogyan a szemem előtt szövődtek barátságok, megkaptunk minden bizalmat és tiszteletet” – idézte fel azokat a napokat Zsolt.

Feldolgozhatatlan a hozzátartozók fájdalma

Mécsesek, harangszó és virá­gok kíséretében emlékeztek meg a 2019. május 29-én tragikus körülmények között elsüllyedt Hableány katasztrófájáról. A gyászünnepélyen hajóval felkeresték a baleset helyszínét, a Margit híd pesti hídfőjét, ahol 28 szál virágból álló koszorút helyeztek a vízre az elhunyt 28 utas és legénység emlékére.

„Itt nem a víz, nem az időjárás és nem is a páromék hi­báztak. A tragédiáért a Viking kapitánya a felelős” – nyilatkozta könnyek között lapunknak Mariann, a Hableány matrózának, Tóth Jánosnak egykori élettársa.

A Hableány 53 éves matrózát még most is gyászolja egykori barátnője, aki végigzokogta a szertartást.

„Azt ígérte, félóra, és visszahív, ha kikötöttek, de nem hívott. Soha többet nem hallottam a hangját. Hajnali négy órakor értesültem a tragédiáról. Előbb a kikötőbe ro­hantam, aztán a kórházakba, hátha túlélte. Hat napig a Duna partján állva figyeltem a kutatást, és reménykedtem, hogy Jani élve előkerül. Összeomlottam, amikor a járőrök a lakásomon értesítettek, hogy megtalálták a holttestét” – emlékezett vissza a tragédia utáni napokra Ma­riann.

A Viking szállodahajó 2019. május 29-én, nem sokkal este kilenc óra előtt futott ki az Akadémia nevű állomásról. A szállodahajó 21 óra után 5 perccel nekiütközött a Hableánynak, és maga elé forgatta azt. A majdnem 30 méteres városnéző hajó nagyjából 30 másodperc alatt teljesen elsüllyedt.

A tragédia után két évvel még mindig nem tisztázódott az, hogy mi történt azon az esős, szerdai éjszakán. Minden idők legnagyobb magyar hajóbalesetének tárgyalása jelenleg is zajlik, ahol a Viking 64 éves kapitánya ellen halálos tömegszerencsétlenséget okozó vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége, és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette mi­att emeltek vádat.