Létrehozva: 2020.04.15.

Győrfi Pál kézrátétellel segített – 9 érdekesség, amit nem tudtál róla

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a koronavírus-járvány elleni küzdelem arcaként tévében és interneten is napi rendszerességgel látható és ad hasznos tanácsokat. Nem csoda, hogy most a legtöbb interneten terjedő vicces képnek, azaz mémnek is ő a sztárja. A Ripost összegyűjtött 9 érdekességet, amit kevesen tudnak Győrfi Pálról.

Mentők autogramjait gyűjtötte

Győrfi Pál kisgyerekként is szívesen játszott orvososat, s mivel közel laktak a Markó utcai mentőállomáshoz, 6 évesen megpecsételődött a sorsa: minden szabadidejében ott lógott, a segítő szándék mellett nagyon tetszettek neki a mentőautók is. Összebarátkozott a mentőkkel, begyűjtötte az autogramjaikat és napestig hallgatta a történeteiket. Amikor megtudta, hol a mentőkórház, ahonnan a legsúlyosabb esetekhez indítják a rohamkocsit, átszokott oda, és ott is mindenkivel összehaverkodott. Bár nem kímélték a mentőtörténetekkel, eltántoríthatatlan volt. Miután az érettségit követően nem vették fel a SOTE-ra, azonnal jelentkezett mentőápolónak, később pedig elvégezte a mentőtiszti főiskolát.

 

Videoklip őrzi zenekara emlékét

Édesapja fúvós hangszereken játszott, édesanyja zongorista volt, a kis Pali pedig tíz éven át tanult zongorázni, de nem szerette a sok gyakorlást. A zene a Veres Pálné Gimnáziumban vált fontossá számára, ahol a barátaival megalapították a Madártej együttest, melynek ő lett a billentyűse. A zenéket maguk szerezték, rajongótáborral, fesztiválokon, klubokban, művelődési házakban adott koncertekkel büszkélkedhettek. A félszeg, szőke, vékony, mama kedvence fiú pedig végre menőnek érezhette magát a lányoknál. Erről a korszakról már csak néhány plakát és egy Youtube-felvétel tanúskodik „Madártej együttes retro videóklip” címmel.

 

A mentőzés miatt megszegte a munkaszerződését

Régóta mentőzött már, amikor egy doktornő felvetette neki, hogy kipróbálhatná magát a gyógyszeripar területén, az üzleti életben is. Az új kihívások hamar magukkal ragadták, szépen haladt felfelé a ranglétrán, tudományos munkatárs lett belőle. Ám bármennyire is szerette mindezt és a munkaszerződése is kikötötte, hogy máshol nem dolgozhat, hetente egy éjszakára azért mindig visszaszökött mentőzni. Annyira élvezte ezeket a szakmai napokat, hogy a kollégái figyelmeztették: túlszereti a betegeket.

 

Megmentette a volt osztálytársnőjét

Egy riasztás során egy taxi sötét hátsó részében ülő, pánikroham miatt kapkodva lélegző fiatal nőt látott el, akinek egy zacskót szorított a szájához, hogy abba lélegezzen. Így a nő az általa kifújt szén-dioxidot lélegezte vissza, ezáltal gyorsan enyhültek a tünetek. Igaz, közben a lány többször is mondani próbált valamit, de Győrfi Pál folyamatosan nyugtatta, és segített a szájához tartani a zacskót. Miután hamarosan megnyugodott a nő és lekerült a zacskó, akkor derült ki, hogy Győrfi az egyik gimnáziumi osztálytársnőjén segített, aki közben végig ezt próbálta elmondani.

 

Szóvivőként kézrátétellel segített

Győrfi Pál mind a mai napig kap hálás leveleket olyan betegektől vagy hozzátartozóktól, akiknek mentőtisztként segített, vagy akár megmentette az életét. Nemrég egy nő szólította meg a piacon, aki elmesélt egy régi történetet, amikor villamosvezetőként dolgozott és összeütközött egy autóval. Győrfi szóvivőként érkezett a helyszínre, hogy tájékoztassa a sajtót, ám ahogy meglátta az ijedt nőt, odalépett és vigasztalóan a vállára tette a kezét. A nő ennyi év után is tisztán emlékszik arra a pillanatra, mert neki ott és akkor pontosan erre az érintésre volt szüksége ahhoz, hogy úrrá legyen a stresszes helyzeten, s ezért mind a mai napig hálás Győrfinek.

Budapest, 2003. december 31.
A mentők szilveszteri készenlétéről, a december 31-i felkészülésről, illetve a várható veszélyforrásokról tartott tájékoztatót Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivője az mentők budapesti székházában.
Fotó: Nándorfi Máté / MTI

 

Riasztás szakította félbe a randiját későbbi feleségével

Dani fia 23 évvel ezelőtt született, igazi szerelemgyerek, akinek orvos édesanyját a mentőknél ismerte meg Győrfi Pál. S hogy mi vezetett a kapcsolat végéhez? A szóvivő azt mondja, a szerelemfaktor megvolt, ám az együttéléshez szükséges értékeik eltértek. Élete párjával, a jogász dr. Salgó Adriennel való első randevújára is kihatott Győrfi hivatása: a romantikus idillt egy riasztás szakította meg. Adrienn pedig ahelyett, hogy bosszankodott volna a váratlan helyzeten, a férfival tartott. Azóta is elválaszthatatlanok, házasságukat pedig három gyerekkel, Lillával, Alizzal és Ádámmal tették teljessé.

Fotó: TV2

 

Terpeszállásban nyilatkozott

Sajátos megoldást talált Győrfi arra a problémára, amivel leküzdhette a 160-170 centiméteres riporterekkel szembeni magasságkülönbségét a kamerák előtt. A 188 centiméter magas szóvivő széles terpeszbe állt, így nem kellett lábujjhegyre állnia a riporternek ahhoz, hogy a szájához tartsa a mikrofont. Győrfi Pál egyébként az Országos Mentőszolgálat első szóvivője, ilyen tisztség korábban nem létezett. Közel húsz éve azzal a feltétellel vállalta a feladatot, ha a teljes szervezeti kommunikációt rábízzák.

Fotó: Markovics Gábor/Ripost

 

Járvány idején akartak vele szelfizni

A mentők szóvivője régebben nem szeretett futni, annak idején a kosárlabdát is emiatt hagyta abba. Ám pár éve egy rendezvényen találkozott Monspart Saroltával, aki egy jó módszert javasolt a futás elkezdésére. Győrfi ma már kétnaponta gond nélkül lefut egy-két Sziget-kört. Bár a futást most sem mindig élvezi, mindig sokkal jobb, energikusabb lesz tőle a napja, és érezhetően erősebb az egészsége is. Mint a Ripost-nak elárulta, koronavírus-járvány idején is fut, mert egyedül sportolni most is lehet a szabadban, de fontos megtartani a megfelelő távolságot az emberektől. Ezért is került nehéz helyzetbe, amikor a minap valaki közös fotót kért tőle a Margitszigeten. Elmagyarázta, hogy ez most nem a páros szelfik ideje, de ha a járvány után összefutnak, örömmel tesz eleget a kérésnek.

 

Jót nevet a róla készült mémeken

A koronavírus-járvány megfékezését célzó kisfilmek főszereplőjeként egy csapásra az internetes képes poénok, azaz a mémek főszereplője lett Győrfi Pál. A szóvivő a Ripost-nak elárulta: nem zavarják a poénok, maga is jól szórakozik rajtuk, ráadásul mindegyik egy-egy fontos üzenetére épül, amelyek lehet, hogy pont így jutnak el egy-egy célcsoporthoz.

Hiszem, hogy a humor, ha nem bántó vagy ízléstelen, akkor gyógyír ebben a járványveszélyes időszakban, s kifejezetten jót tesz az embereknek egy kis nevetés.

A kedvenc mémem egyébként az, amelyiken 90 évesen vagyok látható és még mindig azt mondom: Tartsanak ki, még egy kicsit maradjanak otthon. Ez persze gegnek jó, de őszintén remélem, hogy a valóságban hamarosan enyhíthetünk a szigorú óvintézkedéseken.”

Fotó: facebook

 

Életrajz Győrfi Pál 1965-ben született Budapesten, 1983-tól mentőápoló, 1994-ben mentőtiszti diplomát szerzett. 1998 és 2002 között egy gyógyszeripari cég tudományos munkatársaként és értékesítőjeként dolgozott, 2000-ben pedig a SOTE mentálhigiénés szakán is lediplomázott. 2002-től az Országos Mentőszolgálat szóvivője és kommunikációs vezetője. Első fia, Dániel 1997-ben született mentőorvos szerelmétől, ám az a kapcsolata véget ért. 2009-ben összeházasodott dr. Salgó Adriennel. Ádám fiuk még abban az évben, Alíz lányuk 2011-ben, legkisebb gyermekük, Lilla pedig 2013-ban született.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Először találkoztak a Házasság első látásra párjai, máris cseréltek volna

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Minddel tisztában vagy? Összeszedtük, mire emlékezünk a húsvéti nagyhéten

INSIDER

Különleges akciót jelentett be az Élelmiszermentő Központ: több száz rászoruló családot segítenek húsvétkor

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte