Létrehozva: 2019.09.26.

Gulyás Gergely: fejlesztik a hajléktalanszállókat, lezárnak 9 aluljárót

A csütörtöki Kormányinfón elhangzott, hogy milyen fejlesztéseket terveznek a jövőben a hajléktalanszállókkal kapcsolatban.

Kilenc budapesti aluljáró lezárásáról, továbbá a hajléktalanellátók hosszított nyitvatartásáról és új férőhelyek kialakításáról döntött a kormány – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely azt mondta, Tarlós István főpolgármesterrel is konzultálva született a hajléktalanellátó rendszer működését érintő kormánydöntés. Az aluljárólezárást a köztisztaság és a méltó életkörülmények biztosításával indokolta. Hozzátette, 130 új férőhely kialakítására tesznek javaslatot.

A miniszter arról is tájékoztatást adott, hogy a kormány legutóbbi ülésén az iskolakezdéssel kapcsolatban áttekintették az oktatás helyzetét. Hangsúlyozta, a 2020-as költségvetés alapján az állam 645 milliárd forinttal fordít többet oktatásra, mint 2010-ben. Célul tűzte továbbá, hogy 2020 szeptemberében már minden általános és középiskolás ingyen kapja a tankönyvet, így jövőre 14 milliárd forintra emelkedik az ingyenes tankönyvprogramra fordított kormányzati támogatás, ami a 2010-es duplája.

Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján ha bárhol Európában baloldali kormány lép hivatalba, bevándorláspárti politika veszi kezdetét, ami a határok megnyitásával jár. Közölte: az olasz kormány is megnyitotta a kikötőket, ami sokaknak jelent meghívót, hogy Európába jöjjenek.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mutatjuk hol lesz eső és szélvihar a hétvégén

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Szentendre balliberális polgármestere megtiltotta egy keresztény jelkép használatát

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Ideje végképp eldöntenünk, hogy tényleg akarunk-e mai nyugati és európai ország lenni

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után

INSIDER

Hétvégén sem élvezhetjük ki a tavaszt - erre jobb, ha felkészülsz

INSIDER

Szívbemarkoló: így teljesítik a hétévesen elhunyt Dominik utolsó kívánságát