Létrehozva: 2021.03.02.

Videón, ahogy megérkezett az első fekete gólya Gemencre

Megérkezett az első fekete gólya a Gemenci erdőbe! A fészek elfoglalása után közel fél óráig rendezgette és takarította, majd feltehetőleg élelem után nézve elrepült.

A fokozottan védett madár a bekamerázott fészekbe landolt március 2-án reggel negyed 8-kor, így immár 9. éve folytatódhat a tudományos megfigyelés. Az Afrikából érkezett fekete gólya a fészek elfoglalása után közel fél óráig rendezgette és takarította, majd feltehetőleg élelem után nézve elrepült. 2013 óta ebben a fészekben összesen 31 tojást raktak a madarak, a kirepült fiókák száma 13 db volt.

Webkamerás megfigyelés

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információkat, hanem az erdőgazdaság és az együttműködő partnerek segítségével a természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít. Idén a Gemenc Zrt. a hivatalos weboldalán, valamint az erdőgazdaság Ökoturisztikai Központjának Facebook-oldalán rendszeresen hírt fog adni a fészekben zajló mindennapokról.

Fotó: Gemenc Zrt.

A be nem avatkozás elve

A webkamerákat megfigyelő érdeklődők, szakemberek és tudósok csak szemlélői a költés sikerességének és sikertelenségének egyaránt, hiszen ezek az események hozzátartoznak a természet rendjéhez, melybe semmiképp nem célja beavatkozni a Gemenc Zrt.-nek – olvasható a Gemenc Zrt. sajtóközleményében.

A világon egyedülálló egyedsűrűség

Hazánkban mintegy 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük kb. 40 pár Gemencben. Az itteni populáció a világ legnagyobb egyedsűrűségű fekete gólya állománya. A fekete gólyák fészküket a háborítatlan, természetes vagy természetszerű erdőrészekbe építik a legidősebb, illetve legnagyobb fákra, amelyeken közel vízszintes a fészek elhelyezésére alkalmas felület.

Gemencen az elmúlt évtizedekben nem változott a fészkelő párok száma. Ez azt jelzi, hogy az élőhely megfelel a faj igényeinek. A Gemenc Zrt. által kezelt területeken a felelős erdőgazdálkodás eredményeként az elmúlt 25 évben meghatszorozódott az öreg erdők száma a 100 évnél idősebb erdőállományok területének tekintetében. A 90-100 év közötti korosztály területe háromszorosára nőtt, a 80-90 éves korosztály területe pedig másfélszeresére.

Fotó: Gemenc Zrt.

A fekete gólyák tipikus fészkelő helyei a tölgy-kőris-szil ligeterdők idős kocsányos tölgyfái. Az egyes párok területhűsége rendkívül változó. Fő táplálékuk az apró hal, béka, rovar. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Világháborús üzenetet küldött Amerika

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

vg.hu

Navracsics megmutatta a vonalat, ami ketté tépte Magyarországot

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek

INSIDER

Csekkold le most, hogy be vagy-e jelentve!

INSIDER

Meddig tart még ki a rossz idő? Pokoli híreink vannak a következő napokra