Létrehozva: 2018.07.17.

Felháborító dolgok derültek ki a hálapénz miatt börtönre ítélt magyar orvosról

Egy budapesti orvost két év letöltendõ börtönre ítélt a bíróság, mert kapzsin követelte a hálapénzt...

Egyik páciense, Kathy Attila azonban annak idején kitálalt a Blikknek, a kórház pedig, ahol a doktor dolgozott, egy belső vizsgálatot követően kirúgta az orvost. Sz. Gáspár nem úszta meg ennyivel, mert a rendőrség nyomozni kezdett, a doktor ellen vádat emeltek, és első fokon két év börtönt kapott.

Kathy Attila ma is úgy emlékszik az orvossal való találkozásra, mintha épp az előbb történt volna.

Egyiptomi búvárkodás közben megsérültem, itthon a reptérről egyenesen a kórházba vittek, és még éjjel megoperáltak. A sebésszel csak napokkal később találkoztam, amikor behívott az orvosi szobájába.

Összesen 10 ezer forint volt nálam, azt akartam odaadni neki, de ő visszaadta azzal, hogy köszöni, de ma már kávézott, ezt a pénzt ő pár perc alatt elissza,

és gondoljam át az összeget a varratszedésig – idézte fel Attila.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész szerint Attila esete nem volt egyedi.

A betegek által önként felajánlott hálapénzt sokszor kevesellte, és nagyobb összeget kért. Előfordult, hogy előre közölte a beteggel, mennyit kér, de sokszor csak a műtét után határozta meg az összeget. Egyes esetekben alkudozott a honoráriumról, és a részletfizetést is felajánlotta. Egy beteg köszönetképpen nagyobb értékű könyvet szeretett volna ajándékozni az orvosnak, aki visszautasította, egyértelműen utalva arra, hogy pénzt kér helyette – sorolta Ibolya Tibor főügyész.

Kathy Attila nem tartja túlzónak az ítéletet, szerinte ez visszatarthat más, kapzsi orvosokat a tisztességtelen viselkedéstől. Bár – mint mondta – ő soha nem találkozott se előtte, se azóta sem hasonlóval.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Hiába kiabáltam, hogy állítsák meg" – piroson tekert át a hároméves kecskeméti kislány

mandiner.hu

Soros elemzője kitálalt Magyar Péterről – ez nem fog tetszeni a baloldal új sztárjának

metropol.hu

Házasság első látásra: máris szerelmes Hilda?

vg.hu

Arany: egyszer az életben adódik olyan lehetőség, amit az iráni támadás hozhat

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

mindmegette.hu

9 házi lagzis sütemény, amivel rengeteget spórolhatsz a frigy költségein

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Szórj szódabikarbónát a küszöbhöz, fantasztikus lesz a hatás

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A fagyok is visszatérhetnek: drasztikus lehűléssel ér véget az áprilisi nyár

INSIDER

Borzalom Kiskunhalason: lángoló ruhában ült az ágyán a nyugdíjas asztalos, döbbenet, hogyan mentették meg az életét

INSIDER

„Itt leszel a szívünkben örökké!” – rengetegen gyászolják a tragikusan fiatalon elhunyt Pál Tomit

INSIDER

„Láttam, hogy imbolyog, leült a székre, hirtelen előrezuhant, nem vett levegőt” - öt órán át küzdöttek Zsuzsi életéért, mindhiába