Létrehozva: 2020.12.26.

Ezt mondta az első magyarországi beoltott

Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa beadta az első koronavírus elleni védőoltást Magyarországon szombaton.

A főorvos a közmédiának nyilatkozva azt mondta: a mostaninál nagyobb mennyiségben érkeznek majd vakcinák a következő időszakban, de az első szállítmány kiemelten fontos a koronavírus elleni védekezésben részt vevő egészségügyi dolgozók számára.

Szlávik János infektológus főorvos egy Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án
(Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Szlávik János kiemelte: sok eredmény igazolja, hogy az oltás biztonságos. Ugyanolyan mellékhatások fordulhatnak elő, mint a korábban megismert oltásoknál: enyhe bőrpír, az oltás helyén egy kis fájdalom, másnap egy kis hőemelkedés, izomláz.

A Pfizer-típusú vakcina esetében azoknál kell fokozott óvatossággal eljárni, akiknél korábban súlyos allergiás reakció, sokk alakult ki valamilyen étel vagy ital miatt. Szlávik János viszont megjegyezte: az eddig beadott oltásoknál elenyésző számban fordult elő ilyen reakció és az is átmeneti volt.

Az M1 aktuális csatornán az első beoltott, Kertész Adrienne, a Dél-pesti Centrumkórház infekciókontroll osztályának osztályvezető főorvosa azt mondta:

régóta várta, hogy megkaphassa az oltást, mert ettől függ, hogy tovább tud-e biztonságban, nyugodtan dolgozni.

Szlávik János infektológus főorvos beoltja a Pfizer és a BioNTech által kifejlesztett koronavírus elleni oltóanyaggal Kertész Adrienne osztályvezetõ főorvost a Dél-pesti Centrumkórházban 2020. december 26-án. Magyarországon Kertész Adrienne kapta meg az első oltást
(Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd)

Világszerte 80 331 940-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 1 757 371-re a halálos áldozatok és 45 388 233-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 79 815 527 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 1 750 262, a gyógyultaké 45 002 559 volt. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 18 982 633 fertőzött volt eddig a napig, és 994 911-en haltak meg. Indiában 10 169 118 fertőzöttet, 147 343 halálos áldozatot és 9 740 108 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 7 465 806 fertőzöttről, 190 795 halálos áldozatról és 6 654 189 gyógyultról tudni. Oroszországban 2 992 123-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 53 539-re, a felgyógyultaké pedig 2 402 122-re emelkedett. Franciaországban 2 607 688 fertőzöttet, 62 694 halálos áldozatot és 195 638 gyógyultat regisztráltak. Az Egyesült Királyságban 2 262 735 a fertőzöttek száma, és 70 513-an haltak meg a betegségben. Törökországban 2 133 373 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 19 624, a gyógyultaké 1 994 034. Olaszországban 2 038 759 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 71 620-ra nőtt, és 1 386 198-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Spanyolországban 1 854 951 fertőzöttet és 49 824 halálos áldozatot regisztráltak. Németországban 1 646 240 a fertőzöttek száma, 29 946 a halottaké, 1 253 285-an meggyógyultak. Kolumbiában 1 584 903 fertőzöttet és 41 943 halálos áldozatot tartanak nyilván. Argentínában 1 578 267 a fertőzöttek és 42 501 a halottak száma. Mexikóban 1 377 217 az igazolt vírusbetegek és 122 026 a halottak száma. Lengyelországban 1 253 957 fertőzöttet regisztráltak, 27 061-en meghaltak és 992 381-an felépültek a kórból. Iránban 1 194 963 fertőzöttet, 54 574 halálesetet és 942 548 gyógyultat tartanak számon. Ukrajnában 1 049 717 fertőzöttet, 18 389 halálesetet és 676 234 gyógyultat tartanak nyilván. A Dél-afrikai Köztársaságban 994 911 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 26 521-en meghaltak, 839 194-en pedig felgyógyultak. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 95 541 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4770 halálos áldozatot és 89 423 gyógyultat. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Ezt nem hiszed el: emberi ürülékkel és konyhai szeméttel repül a magyar légitársaság gépe

INSIDER

Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben