INSIDER

Ezek a jelek árulkodnak arról, hogy csalók jöttek vízóra ügyben

Főleg időseket csapnak be a Vízmûvek nevével visszaélő csalók. A szolgáltató maga gyûjtötte össze, mik azok a tényezők, amelyek gyanakvásra adhatnak okot.
  • Szerző: Ripost

Több bejelentés érkezett  a Fővárosi Vízművekhez: az utóbbi időben a III. kerületben magukat vízóra-leolvasónak kiadó csalók fosztottak ki több, főként idős embert.

A szolgáltató felhívja a figyelmet, hogy ügyfelei biztonsága érdekében minden munkatársuk arcképpel és sorszámmal ellátott igazolvánnyal rendelkezik, melynek felmutatásával tudja igazolni, hogy valóban a Fővárosi Vízművek képviseletében jár el.

Munkatársaink előzetes ütemterv szerint, évente egy alkalommal olvassák le a lakás-mellékvízmérőket. Ennek időpontjáról az ivóvíz-szolgáltatási számla hátoldalán található tájékoztatás, de a leolvasásról értesítést is elhelyez a szolgáltató a társasházakban.

A cég képviselői más esetben nem lépnek be a lakásokba, és az is kizárólag csak rendkívüli helyzetben – például vízhiány esetén –fordulhat elő, hogy becsöngetnek az ingatlanokba. Ráadásul az ilyen típusú látogatások alkalmával szinte mindig elkísérő őket a gondnok vagy  a közös képviselő.

„Ha bizonytalanok, hogy valóban társaságunk alkalmazottja keresi-e fel Önöket, vagy felmerül a gyanú, hogy csalóval állnak szemben, semmi esetre se engedjék be a lakásba, hívják a Vízvonalat a 06 1 247 7777-es vagy a rendőrséget a 107-es telefonszámon" - figyelmeztet  a szolgáltató.

És ezeket olvastad már?