Létrehozva: 2020.04.04.

Érintés nélkül vehetjük át küldeményeinket a postástól

Csak az adatokat kell egyeztetnünk a postással, az aláírásunkra nem lesz szükség.

Érintkezés nélküli kézbesítési módot alkalmaz jövő héttől a személyes átvételt igénylő postai küldeményeknél a veszélyhelyzet idején a Magyar Posta – írták a koronavirus.gov.hu oldalon.

Képünk korábban készült, már elektronikus aláírásra sem lesz szükség a veszélyhelyzet alatt Fotó: Ripost

Az új rendelkezéssel tovább szeretnék csökkenteni a fertőzésveszély kockázatát, így a postás és a címzett is elkerülhetik a közvetlen fizikai érintkezést. A tértivevényes levél, a hivatalos irat és a csomag esetében az átvételt nem kell a címzettnek aláírással igazolnia, ehelyett a személyazonosságot igazoló igazolvány adatait egyezteti a kézbesítővel lehetőség szerint mintegy 1,5 méteres távolságból. A kézbesítő ezeket az adatokat rögzíti az elektronikus készülékén, és átvettnek minősíti a küldeményt.

Képünk illusztráció/Fotó: MTI

Postai küldeményátvétel esetén a postai munkatárs jegyzi be az átvevő igazolására alkalmas okmány típusát és számát, ekkor sem szükséges az ügyfelek részéről az aláírás. Könnyítést jelent az is, hogy a csomagot – a címzett kifejezett kérésére – alkalmi átvevőnek, akár a szomszédnak is átadhatja a kézbesítő, természetesen ebben az esetben is rögzíteni kell az átvevő adatait.

Mi a helyzet a hatósági házi karanténban lévőkkel?

Az ő számukra a postás nem kézbesíti személyesen a tértivevényes ajánlott küldeményeket, hivatalos iratokat, csomagküldeményeket és a kifizetési utalványokat. A küldemények kézbesítését a karantén lejártát követően kísérli meg a posta, sikertelen kézbesítés esetén az értesítőn megjelölt őrzési ideig tartja (általában 10 munkanapig), és annak lejártát követően a kézbesíthetetlenség szabályait alkalmazza, azaz visszaküldi a feladónak. A karantén ideje alatt az ajánlott és a közönséges levélküldeményeket levélszekrénybe kézbesítik.

Így védekezik még a Magyar Posta

A közvetlen ügyfélkapcsolattal rendelkező munkatársak számára védőfelszerelést biztosított a társaság, a postákon rendszeres fertőtlenítő takarítás van, a postai nyitvatartás a forgalomhoz igazodóan módosult, a nyugdíjasok számára az utalvány átvételhez egyszerűsített meghatalmazást biztosít, illetve ingyenes ismételt kézbesítést.

Azonban nem csupán a postások, hanem a címzettek, az állampolgárok is tehetnek azért, hogy óvják az egészségüket.

Ezt kérik Önöktől: • ha csenget a postás, akkor használjon Ön is szájmaszkot, gumikesztyűt vagy tartson kb. 1.5 méteres távolságot. • ha csomagja vagy tértivevényes levele érkezik, legyen önnél a személyi igazolványa, és adja meg adatait • ha online rendel webáruházból, és van a közelében csomagautomata, kérje oda a szállítást • csomagrendelés esetén használja az online fizetési módokat • ha csekket szeretne feladni, használja az iCsekk applikációt • a postai nyitvartások változhatnak, ezért kérjük tájékozódjon mielőtt elindul a postára

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Izrael és Amerika a háborúról tárgyal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

hirtv.hu

Támadás ért egy iraki katonai támaszpontot

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat

INSIDER

Mintha rakéta csapódott volna be – semmi sem maradt az autóból a budapesti baleset után