Létrehozva: 2021.12.01.

Emberi csontokat és egy koponyát találtak a szemétben a Szent Márton temetőben

Megdöbbentő állapotban van sok sír a szombathelyi temetőben. Olyan kripta is akad, amiben szabadon láthatók az emberi maradványok.

Szombathelyen borzalmas állapotok uralkodnak a Szent Márton temetőben. Van olyan sírhely, aminek a fedele szinte teljesen oda lett, a csontok látszanak a nyughelybe bepillantva, ráadásul tele is van dobálva szeméttel.

Ez azonban csak a jéghegy csúcsa, ugyanis rengeteg a magára hagyott, összedőlt sír, amiknek elmozdult vagy eltört a fedele.

Képünk illusztráció (Fotó: Pixabay)

Ráadásul a macskák már birtokba is vették a helyet, hiszen etetni kezdték őket. Műanyag tálkákat helyeztek el a sírók között a kóbor állatoknak – számolt be a megdöbbentő esetről az ugytudjuk.hu oldala, ahol képek is láthatók a borzalmas állapotokról.

A megrázó látványról megbizonyosodva a Vas Megyei Temetkezési Kft-nél érdeklődtek a site-tól, hogyan fajulhatott el idáig a temető. Ám válaszukból az derült ki, hogy nem felelősek az érintett temető síremlékeinek helyreállításáért, felújításáért, sem pedig a gondozásáért.

A portál azt írta: Az üzemeltető szerint a Szent Márton úti temetőben 3 kripta esetén látni emberi maradványokat, amelyek megoldására viszont intézkedni fognak.

Sőt azt is megtudták, hogy a fedetlen sírokat a temető személyzetének el kellett volna kerítenie. Egyéb korrigáló munkálatra jelenleg nincs forrása az önkormányzatnak.

origo.hu

Valóra vált a férfiak álma: a világ legszexisebb sportolónője ott lesz a párizsi olimpián

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Gyurcsány-árnyékkormány” vezeti ma Budapestet: Gyurcsány emberei herdálták el a budapestiek pénzét

INSIDER

Magyar Péter trükkje pofonegyszerű: kaméleon módjára változtatja saját álláspontját

INSIDER

Bevállalós lányokat toborzott interneten Magyar Péter polgármesterjelöltje

INSIDER

Megmutatjuk Magyar Péter igazi arcát: pár hét alatt lehullott a lepel

INSIDER

Orbán Viktor Budapesten fogadta a kínai államfőt

INSIDER

Figyelmeztet a szakember: ez az időjárás már az egészségünkre is veszélyes

INSIDER

Itt lesznek lezárások és forgalmi rend változások a kínai elnök látogatása kapcsán

INSIDER

Ha ilyen üzenetet kapsz, nehogy bedőlj, mert átverés!