RETRO RÁDIÓ

„Elütött egy autó” – írja a magyar ultrafutó, aki állítja: versenyzés közben gázolták el

„Elütött egy autó” – írja a magyar ultrafutó, aki állítja: versenyzés közben gázolták el
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 04. 18:20

Futóversenyen ütötték el az ismert sportolónőt, aki nem érti, hogyan történhetett meg a baleset. Azt írja: a futók minden szabályt betartottak.

„A PreVital Szőlőskör 50 kilométeres távján indultam, és a verseny 35 kilométerében Balatonakali után egyszer csak a „semmiből” egy nagy ütést éreztem hátulról a csípőmön, a következő pillanatban pedig a levegőben voltam. Az aszfaltra érkeztem, ahová bevertem a fejem. Hirtelen nem tudtam megmozdulni sem, el kellett telnie pár másodpercnek, mire felfogtam, mi történt.” – írja az ultrafutó Lubics Szilvia a Facebook-, illetve Instagram-oldalán.

Képünk illusztráció.
Fotó: Pixabay

„A futótársaim azonnal a segítségemre siettek, köztük egészségügyi szakemberek is. Az eszméletemet nem vesztettem el, tudtam mozgatni mindegyik végtagomat, így amennyire lehet, az első sokk után némileg megnyugodtam. Már a mentőautóban fekve tört rám a sírás, amikor a gyerekekre gondoltam, és átfutott rajtam, hogy mekkora baj is történhetett volna...” – folytatta és azt mondja, a veszprémi kórházba szállították, ahol megállapították, hogy a szerencsének köszönhetően nem szenvedett súlyosabb sérülést, csak zúzódásokat és egy kisebb fejsérülést.

Szilvia nem érti, hogyan történhetett a baleset, hiszen mindkét oldalon szabályosan futottak a versenyzők, ő még csak zenét sem hallgatott, az autósokat pedig azon az útszakaszon figyelmeztették, hogy verseny folyik, ezért fokozottan figyeljenek a sportolókra. Úgy tudni, az, aki elütötte Szilviát, egy másik futónak is nekicsapta az autója visszapillantó tükrét.

Szilvia a következő sorokkal zárta bejegyzését: „Miután volt 'szerencsém' látni, és meghallgatni az autót vezetőjét, ha lehet egy naiv kérésem: senki ne üljön a volán mögé úgy, hogy totálisan alkalmatlan az autóvezetésre, mert egy pillanat alatt zúzhatja porrá bárki életét. Köszönöm!”

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.