Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.12.17.

Egyenletesebben oszlik el a forgalom az üzletekben az idősáv felfüggesztésével

A kormány jókor, jól döntött, minden korosztály védettebbé vált.

Az idősek számára fenntartott kétórás védett vásárlási idősáv szombati felfüggesztése óta egyenletesebben oszlik el a forgalom az üzletekben – írta a Világgazdaság a csütörtöki számában.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára a lapnak úgy nyilatkozott: az idősáv felfüggesztésével a kormány jókor, jól döntött, minden korosztály védettebbé vált.

20201205 Árkád bevásárlóközpont Karácsonyi bevásárlás Budapest Fotó: Máté Krisztián (MK) Ripost

Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség azt mondta, hogy az idősáv feloldása már csak azért is „gordiuszi csomót vágott át”, mert december 12-én, szombaton, a jövő csütörtökre eső december 24-ét dolgoztuk le, sok kereskedő pedig emiatt bizonytalan volt, hogy 8 órától 10-ig, vagy 9-től 11-ig kell-e védett idősávot biztosítania a 65 év felettieknek.

A kétórás időablakok kivezetésével a kereskedelmi dolgozók és a vásárlók is nyugodtabbak, az utóbbiak így könnyebben veszik tudomásul, hogy a kijárási korlátozással összefüggésben este hétig el kell hagyniuk az áruházakat – tette hozzá.

A Világgazdaság kitért arra is, hogy a várakozások szerint úgy, mint tavaly decemberben, idén is csaknem 600 milliárd forintot hagyhatnak az élelmiszerboltokban a vevők.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Rengetegen hallgatták Orbánt Viktort - fotók

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát