Létrehozva: 2020.06.12.

Egy nap alatt két magyar gyermek is megfertőződött koronavírussal – itt vannak a részletek

Müller Cecília fontos dolgokról tájékoztatott.

Müller Cecília országos tisztifőorvos arról tájékoztatott, hogy az elmúlt 24 órában regisztrált betegek között két gyermek is van. Az egyik 11, míg a másik 15 éves. Kiemelte, hogy egy-egy családi járványhoz tartoznak, szüleik pozitivitása ismert volt korábban, a családon belül kaphatták el a koronavírust, állapotuk pedig jó.

Fotó: MTI / Botár Gergely / kormany.hu

Ezután az országos tisztifőorvos arról beszélt, hogy a szennyvízből kimutatható a vírus örökítőanyagának egy része, és így előre lehet jelezni, hogy a környéken vannak koronavírus fertőzöttek. Mint mondta, Budapesten mindhárom szennyvíztelepről vettek mintát, így egész Budapest lakossága látható. Ki tudták mutatni a vírust a szennyvízből, de csökkent a korábbi méréshez képest, ami azt jelenti, egy-két héten belül nem valószínű a fertőzöttek számának komoly emelkedése a fővárosban. Emellett a vidéki nagyvárosokban is megindult a szennyvíz vizsgálata.

Müller Cecília ezután a védőnők napja kapcsán a védőnőket köszöntötte.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Úgy tette vissza a leszakadt lökhárítót, ahogy senki, a végén jött a zseniális slusszpoén - videó

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

life.hu

Bevállalós technikával küzdött a betegségével Katalin hercegné

ripost.hu

„Csontsovány kislány lettél” - Durva kritikákat kapott Szabó Zsófi legújabb fotói miatt

mandiner.hu

Ennél az agyzsibbasztó szellemi igénytelenségnél még Magyar Péter is jobb – ez a helyzet, sajnálom

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

travelo.hu

Új vonat a török látványosságok mentén

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

„Soha többé nem akarlak látni” – durva balhé tört ki a Házasság első látásra műsorában

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Menczer Tamás: Néhány óra alatt összegyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

INSIDER

„Kevesebb mint egy hónapunk maradt” – Megvakulhat az egyéves Zoé, ha nem műtik meg időben

INSIDER

Nagy bajt okozhat: ha ilyet vettél a SPAR-ban, meg ne edd!

INSIDER

Megrázó képsorok: gázolt a villamos a József körúton, métereket repült az áldozat