RETRO RÁDIÓ

Egy kontár ács miatt marad fedél nélkül egy kétgyerekes család karácsonyra

Egy kontár ács miatt marad fedél nélkül egy kétgyerekes család karácsonyra
H. N.
Szerző
H. N.
Létrehozva2019. 12. 07. 17:59

Hanyag építési vállalkozó miatt maradhat fedél nélkül karácsonyra egy kétgyermekes sződi család. A tető felújítását őszre tervezték, de a munkálatok elhúzódtak, majd az ács megsértődött és levonult. Ezután derült ki, hogy az addigi munka semmit sem ér: a tető életveszélyes.

Kata és a férje, Viktor minden télen aggódott, vajon bírja-e a hó súlyát a sződi házuk régi teteje, vagy beszakad felettük és két kislányuk, a 4 éves Bianka és a 7,5 hónapos Bogi feje felett. Idén úgy döntöttek: inkább hitelt vesznek fel, de megcsináltatják a tetőt. Csakhogy ezzel kezdődött az igazi kálvária!

Fotó: Ripost

„Több ácstól is kértünk árajánlatot, végül Erik mellett döntöttünk, akit Bianka egyik ovis csoporttársán keresztül ismerünk” – elevenítette fel a történteket Kata. – „Az első találkozáskor nagyon profinak tűnt. Megbeszéltük, hogy több ütemben fizetünk, illetve, hogy a szükséges alapanyagokat ő rendeli meg. Miután minden részletet tisztáztunk, belekezdtek a munkába. Az összes alapanyag és munkadíj árát személyi hitelként vettük fel. Szeptember végén kezdtek dolgozni, és azt ígérték, egy hét alatt végeznek”.

Katáék már az első héten furcsa dolgokat vettek észre: például a faanyagból többször is utána kellett rendelni, és fogalmuk sem volt, hogy az ácsok hova építik be.

Fotó: Ripost

„Egyik nap azt láttam, hogy kiviszik az udvarból az egyik 4 méteres ereszcsatornát, és felpakolják az autójukra. Amikor rákérdeztem, hogy hova viszik, azt mondták, hogy ki kell cserélniük két másikra. Egyre gyanúsabb lett az egész” – folytatta az asszony. – „Mivel felmerült bennünk a gyanú, hogy esetleg trükköznek az általunk megvásárolt alapanyagokkal, azt kértük, hogy ha bármit el szeretnének vinni, szóljanak előtte, illetve innentől zárjuk a melléképületeket és a kaput. Amikor anyag érkezett, a férjem ellenőrizte, hogy mindent lepakolnak-e”.

Az ács a következő napon már csak az embereit küldte, hogy összepakolják a szerszámokat. Ekkor már három hete dolgoztak, és a munka 70 százalékban készült el.

Fotó: Ripost

„Keresni kezdtünk valakit, aki befejezi a maradék cserepezést. Tucatnyi ács járt nálunk, de egyik sem vállalta el. Azt mondták, ehhez nem nyúlnak, mert kontár munka, nincs rendben a tető szerkezete. Ekkor statikust hívattunk, és megvizsgáltattuk az épületet” – vette át a szót Viktor.

Fotó: Ripost

„A statikus ugyanazt mondta, mint a többi szakember: nemhogy felmenni életveszélyes a tetőre, de alatta állni, élni is! Nem a megfelelő anyagokat, hanem annál silányabbakat építettek be, például gerenda helyett pallót. Azonnal el kell bontani mindent, és újraépíteni. Ehhez pedig újra meg kell venni minden alapanyagot.”

A vizsgálati eredményeket a család elküldte az ácsnak, ő azonban nem reagál sem a hívásaikra, sem az üzeneteikre. Megegyeztek egy másik áccsal, aki januárban tudja elkezdeni a munkát.

Fotó: Ripost

„Itt állunk két kicsi gyerekkel, nyakig úszunk az adósságban, egy életveszélyes házban, mindezt egy kókler miatt. Igazán szép karácsony elé nézünk” – panaszolta a fiatal anya.

A Ripost is megpróbálta megkeresni a kontár ácsot, de egyetlen korábbi elérhetőségén sem lehet őt elérni. Katáéknak pedig a Tündérpakk Alapítvány indított gyűjtést.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.