tóth gabi
Egy fertőzés miatt karanténba kényszerült vidéki asszony az első plazmadonor az országban. Vérmintájának ellenanyaga a vírus elleni szérumhoz szükséges.
Prof. dr. Lacza Zsombor, az OrthoSera Kft. ügyvezetője, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, a Pécsi Tudomány Egyetem és a Semmelweis Egyetem kutatóival vállvetve hónapok óta azon dolgozik, hogy megmenthessék a legsúlyosabb állapotú honfitársaikat. Mindemellett gőzerővel azon vannak, hogy időben engedélyeztessék azt a vérplazma-készítményt, amellyel az ország felkészültebben várhatja a koronavírus újabb hullámát, amit a szakértők októberre prognosztizálnak.
Dr. Lacza Zsombor a Borsnak elárulta, hogy csak náluk már 352 önkéntes adta le a jelentkezését, melyek közül 123 esetben megtörtént a mintavétel is. Plazmaterápiában pedig ez idáig tíz súlyos állapotú beteget részesítettek.
„A levett plazmák mérése folyamatosan zajlik, hiszen nem minden plaza alkalmas közvetlen terápiára. Tíz felgyógyult vírusfertőzött közül csak egy lesz alkalmas donornak„ – világított rá a Borsnak dr. Lacza Zsombor. A kutató azt is elárulta, hogy közvetlen terápiára nem használható fel a női plazma. „Női plazmát nem lehet közvetlenül beadni, mert az nagyon kicsi eséllyel tüdőgyulladást okozhat. Ettől függetlenül nagyon is várjuk a jelentkezésüket. Méghozzá azért, mert a sok ellenanyagot tartalmazó női plazmákból fog elkészülni őszre az izolált ellenszérum. Ez azt jelenti, hogy nem a teljes plazmát juttatjuk be a beteg szervezetébe, csak azt a kiválasztott ellenanyagot, ami képes legyőzni a koronavírust. Jelenleg ezen a projekten is gőzerővel dolgozunk” – meséli szerényen dr. Lacza Zsombor, akitől azért megtudhattuk, hogy ezt az ismert és sikeres eljárást egyelőre csak idehaza alkalmazzák erre a speciális vírusra.
Az első női plazmadonor, akinek a plazmáját félretettek a szérum elkészítéséhez egy 46 éves vidéki hölgy, aki hatósági házi karanténban volt, és csak enyhe tüneteket produkált. A fia is jelentkezett donornak, az ő plazmáját pedig már be is adták egy betegnek.
„Azt feltételezzük, hogy az ellenanyag eltűnhet a szervezetből, hiszen már most nagyon kevés a jó donor. Ezért nem késlekedhetünk!„ – magyarázta izgatottan a kutatóorvos. Ez a terápia elsősorban a betegség kezelésére lesz alkalmas, de dr. Lacza szerint egyfajta esemény utáni szérumként is alkalmazható lesz. A betegek kezelése mellett arra is kiváló lesz ez a készítmény, hogy egy olyan egészségügyi dolgozó kapja meg, aki vélhetően megfertőződött egy beteg által. A tankönyvi eljárás, amit egyelőre csak idehaza alkalmaznak, magyar szabadalom is lehet, de Dr. Lacza ezt most másodrangúnak tartja.
„Számunkra most az a legfontosabb, hogy minél több embernek adjunk esélyt a gyógyulásra most és az új hullám érkezésekor. Ehhez továbbra is az a legfontosabb, hogy minél többen jelentkezzenek önkéntesnek” – hívta fel a figyelmet a szakember.
Mind a tíz beteg, akit vérplazmával kezeltek, már a kezelés megkezdésekor nagyon súlyos állapotban voltak. „Három súlyos beteg már későn, végstádiumban kapta meg a kezelést, itt már nem tudtunk segíteni, ebből is látszik, nem szabad késlekednünk. A további hét beteg egyébként összességében jól van, többen szépen javulnak, sőt ketten már lejöhettek a lélegeztetőgépről, ami az ő állapotukban hatalmas eredmény.„