Létrehozva: 2020.06.11.

Durva részletek! Megszereztük a Lánchíd új szakvéleményét

Nem látható előre, mikor lesz már balesetveszélyes a Lánchíd, csak remélni lehet, hogy nem következik be súlyos baleset a híd állapota miatt – lényegében ez áll a Budapest Közút Zrt. megrendelésére készült mérnöki vizsgálat összegzésében, amit a Ripost megszerzett.

A szakemberek véleménye szerint le kellene zárni a gyalogjárdákat a hídon.

Fotó: Keller Mátyás

Mint írják: a korábbiakban már megfogalmazott aggodalmak fennállnak, sőt az idő előrehaladtával súlyosbodnak.

Elképesztő állapotban van a híd, mint az a szakvéleményhez csatolt fotókon látszik.

„A vasbeton szerkezetrészek állapotára való tekintettel számítani lehet arra, hogy kisebb betondarabok lehullhatnak a szerkezetről és ezek esetlegesen kárt is okozhatnak egy a híd alatt az alsó rakparton éppen áthaladó gépjárműben, vagy úszó járműben a Dunán” – írják a szakemberek. A legnagyobb kockázat erre a déli oldali járdalemeznél van, ami bármikor beszakadhat, emiatt javasolják a gyalogjárda lezárását.

„A merevítő tartókat alátámasztó saruk állapota kritikussá kezd válni. Javításuk vagy cseréjük azonban a szokványos üzemeltetési/karbantartási beavatkozás útján, a rendelkezésre álló erőforrások segítségével nem megoldható” – áll a szakvéleményben. A hidat csak úgy lehet már rendbe hozni, ha teljesen lezárják.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

mindmegette.hu

Hétvégi ebédötletek sertéscombból: íme a 12 legszaftosabb étel a család asztalára

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

INSIDER

„Harcolni fogok azért, hogy élhessen!” - sokan támogatják Dominikot, akin csak az 1,3 milliárdos terápia segíthet

INSIDER

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

INSIDER

Hátborzongató, ami a tragédiák sújtotta óbudai ház lakóival történt: Tóth Veráék azonnal elköltöztek