RETRO RÁDIÓ

Dombrádi gyilkosság: brutális módon gyilkolta meg várandós szerelmét Csaba – kiderültek a sokkoló részletek

Dombrádi gyilkosság: brutális módon gyilkolta meg várandós szerelmét Csaba – kiderültek a sokkoló részletek
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 09. 16:10

Újabb részletek derültek ki.

Féltékenységből gyilkolhatott a 23 éves L. Csaba – ez azután derült ki, hogy a 24 éves, várandós nőt holtan találták. A férfi ellen ugyan körözést adtak ki, napokig ott rejtőzött, ahol elkövette a bűncselekményt.

Fotó: Facebook

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított veszekedett élettársával annak új kapcsolata miatt a dombrádi lakásukon. A vita odáig fajult, hogy a férfi többször is ököllel és tenyérrel arcon ütötte a nőt, aki ettől úgy elesett, hogy a fejét beverte az ágy sarkába. A férfit ez látszólag nem zavarta, ugyanis ezt követően a vérző fejű nő több bordáját is eltörte.

A súlyos állapotban lévő áldozatát a házban magára hagyta, s egy ismerősét értesítve elmenekült. A helyszínre érkező hölgy értesítette a mentőket, azonban az orvosi segítség sem tudta megmenteni a nő életét, aki a helyszínen meghalt.

A Nyíregyházi Törvényszék most arról is beszámolt, hogy a férfi büntetett előéletű, februárban lopás miatt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, ennek próbaideje alatt követte el tettét. A letartóztatást elrendelték.

A végzés nem végleges, az ügyész tudomásul vette, de a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.