Létrehozva: 2020.06.27.

Deák téri késelés: körözés alatt állt a gyilkos, amikor Gergőt és Lacit megölte

A késelő anyja a gyámhatóságra mutogat, szerinte az ő hibájuk, hogy Krisztián gyilkolt.

Két hónappal meghosszabbította a Fővárosi Törvényszék a kettős emberöléssel gyanúsított Cs. Krisztián letartóztatását. De nemcsak ő, hanem a csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsított két bűntársa sem.

Fotó: police.hu

Elkeseredtem, hogy rács mögött marad a fiam. Jóindulatú gyerek ő, a drogok miatt sodródott idáig. Tudomásul veszem a bíróság döntését és várom, hogy újra találkozhassak vele

– mondta a Blikknek Cs. Krisztián édesanyja. Akinek fogalma sincs arról, hogy a fiát milyen bűncselekmény elkövetése miatt körözte korábban a rendőrség.

A gyilkos édesanyja úgy véli, a gyámhatóságnak is szerepe volt abban, hogy az események ilyen tragikusra fordultak, hiszen gyermeke mindennap kiszökött az intézetből. Szerinte ha a négy fal között tartják a gyerekét, akkor nem jut droghoz sem.

A büntető törvénykönyv értelmében a bűncselekmény elkövetője tartozik büntetőjogi felelősséggel a tettéért

– szögezte le a bulvárlapnak Gősi Tamás, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság osztályvezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nyolcéves eltiltást kapott a vb-n ezüstérmes magyar sportoló

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Bereczki Krisztián csak gépre kötve tud aludni

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Az életem értelme veszik el” – kilátástalan helyzetbe került az Eltűntkereső Laci

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét