INSIDER

Cukorbetegek szervezeteivel kötött együttműködési megállapodást a kormány

Évről évre támogatják a munkájukat, idén is százmillió forintos pályázattal segítették őket.
  • Szerző: Ripost

Együttműködési megállapodást írt alá november 14-én, a Diabétesz Világnapon Magyarország kormánya és öt, cukorbetegeket képviselő szervezet: a Magyar Diabetes Társaság, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány, a Sportos Cukorbetegek Egyesülete, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége és a Szurikáta Alapítvány a Diabéteszes Gyermekekért – közölte az MTI.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Ezzel tovább erősödik az együttműködés Magyarország kormánya és a cukorbeteg szervezetek között, hiszen a cukorbetegekkel már korábban is szoros volt a kapcsolat, javaslataik alapján eddig is több jogszabály született. A megállapodásban most nemcsak azt vállalta a kormány, hogy folyamatos párbeszédet folytat, hanem azt is, hogy minden, róluk szóló, őket speciálisan érintő jogszabályt előzetesen egyeztet és nem hoz döntést róluk, nélkülük.

Fotó: pixabay.com

Magyarországon több mint 1,2 millió cukorbeteg él, a megállapodásnak pedig sajátos időszerűséget ad az, hogy a cukorbetegek fokozottabb veszélynek vannak kitéve a koronavírus-járvánnyal szemben, mint az egészséges emberek. A kormány célja, hogy Magyarországon a cukorbetegek a lehető legmagasabb színvonalú ellátást kapják, ezért emelték meg a korszerű technológiák finanszírozását. Évről évre támogatják a munkájukat, idén is százmillió forintos pályázattal segítették őket. Jövőre szintén százmilliót adnak az 1-es típusú diabétesszel foglalkozóknak. Rendelkezésre áll egy félmilliárd forintos támogatási keret is, amellyel idén és jövőre is a gyermekdiabétesz-centrumok fejlesztését akarják segíteni.

„Évről évre támogatjuk a diabétesz szervezetek munkáját. Az idei évben is százmillió forintos pályázattal segítettük őket. A jövő évben szintén 100 millió forintos pályázattal tudunk segíteni azoknak, akik az 1-es típusú diabétesszel élőket támogatják. Van egy félmilliárd forintos támogatási keretünk is az idei évben, és jövőre is, amivel a gyermek diabétesz centrumok fejlesztését szolgáljuk. Az a célunk, hogy Magyarországon azok, akik diabétesszel élnek, a lehető legmagasabb színvonalú ellátást kapják meg, ezért emeltük a korszerű technológiák támogatását” – fogalmazott Novák Katalin, családokért felelős miniszter.

Nyitra Zsolt, a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott, országgyűlési képviselő lapunknak elmondta, a járvány idején még inkább szükség van az együttműködésre.

„A járvány idején még inkább megmutatkozott, hogy szükség van az együttműködésre, hiszen a diabéteszesek sajátos élethelyzetben vannak. Két példát is említenék. Még tavasszal jelezték, hogy a cukorszint méréséhez szükséges tesztcsíkot nem lehet e-receptre megkapni, mert gyógyászati segédeszközöket nem lehet ilyen módon kiváltani, ezért beemeltük oda. A kérdés a járvány kapcsán merült fel, de azt követően is érvényben marad. Vagy egy másik példa: most, ősszel jelezték, hogy nem lett meghosszabbítva automatikusan a tavaszihoz hasonlóan a szakorvosi javallat, ami azért gond, mert az alapján írhatja fel a háziorvos a gyógyszereket, az inzulint. Azonnal továbbítottuk az illetékes szaktárcának és hamarosan ezt is megoldjuk. Ezek apróságnak tűnhetnek, de annak a több mint 1.200.000 honfitársunknak, aki diabétesszel él, nagyon fontosak. Most öt komoly és reprezentatív társadalmi képviselettel kötöttünk megállapodást, ami biztosítja, hogy a diabétesszel élőkről nélkülük nem születik döntés. Ez annak a deklarálása is, hogy partnerként tekintünk egymásra és hosszú távra tervezünk” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

Ripost előfizetés banner

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?