Létrehozva: 2021.06.03.

Csepelig vezettek a szálak: hihetetlen mennyiségű drogra bukkantak a rendőrök

Széles választék fogadta a csepeli rendőröket, a drogkereskedő banda több kilónyi illegális szerrel dílerkedett egy bevásárlóközpont parkolójában.

Nem bírt magával a férfi, ezért inkognitóban, egy csepeli bevásárlóközpont parkolójában csaptak le a rendőrök a brutális mennyiséggel kereskedő drogdílerekre. A drogkereskedő bandát szervezett akció buktatta le. A bandát a 45 éves, bűnügyi felügyelet alatt álló budapesti K. Norbert megfigyelése leplezte le.

Csepelig vezettek a szálak

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Kábítószer Bűnözés Elleni Osztálya május 31-én kapta a fülest, hogy K. Norbert kábítószert fog átvenni B. Zoltántól. Erre a horogra kaptak rá a rendőrök, és egészen egy csepeli bevásárlóközpont parkolójáig követték a férfit, ahol a drogkereskedő banda több tagjára is rátaláltak.

Drog az ülés alatt

Az intézkedés során a rendőrök K. Norbert autójának ülése alatt – az előzetes szakértői vizsgálatok szerint – jelentős mennyiségű kokaint találtak, de az asztalosműhelyben is találtak érdekességet. Kiderült: kokain, továbbá extasy, amfetamint és efedrin nevű droggal is kereskedett a banda. Az 51 éves S. Kálmán ruháját is át kutatták, ahol újabb meglepetéscsomaggal szembesültek a hatóságok. A férfi ruhájában kis mennyiségű drogot találtak – írja a police.hu

A drogkereskedő banda több kilónyi drogot rejtegetett Fotó: police.hu

Elkoboztak amit lehet

A csepeli helyszínen tartózkodott K. Norbert bűntársa, a 40 éves N. Ottó, továbbá a helyszínen jelen lévő 51 éves S. Kálmán is. Vagyonvisszaszerzés keretében a nyomozók lefoglalták a helyszínen megtalált készpénzt, két gépjárművet és egy motorkerékpárt. A drogkereskedő banda tagjait a rendőrök kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, egyben előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására. S. Kálmánnal szemben a büntetőeljárást szabadon hagyása mellett a BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja.

K. Norbert autójának ülése alatt, és S. Kálmán ruhájában is találtak drogot a rendőrök Fotó: police.hu

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast