tóth gabi
Vasárnap a szél erősödik meg, de hétfőn ennél is rosszabb időre kell számítani.
Vasárnap az ország nagy részén hosszabb időszakokra kisüt a nap, de kezdetben kisebb eső az északkeleti határhoz közel, valamint egy-egy helyen a déli határ mentén előfordulhat, majd estefelé délnyugat felől újra megvastagszik a felhőtakaró, és ennek hatására estétől egyre nagyobb területen ismét elered az eső.
Többfelé szeles lesz az idő, északon, északkeleten erős lökésekre is számítani kell. Hajnalra délnyugaton foltokban pára, köd képződhet. Reggel 3-10, délután 15-20 fokot mérhetünk.
Hétfőn sokfelé kell számítani több hullámban érkező esőre, záporokra, néhol zivatarokra is, de átmeneti szárazabb időszakokra is van kilátás. Többfelé élénk, erős lesz a változó irányú szél. Enyhébb lesz a hajnal, majd napközben 14-25 fok valószínű, a hűvösebb időre nyugaton és az Északi-középhegység térségében számíthatunk – írta az Időkép.
Hétfőre az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú riasztást adott ki az ország nagy részére záporok, zivatarok miatt. Mint írták, jégeső is előfordulhat.