Létrehozva: 2020.10.14.

Borzalmas tragédia: megölte 1 éves kislányát Orsolya a Havanna-lakótelepen

Orsolya a fürdőkádba fojtotta a kicsit, majd a szörnyű tette után besétált a rendőrségre.

Besétált a rendőrségre a 38 éves P. Orsolya, és elmondta, hogy Budapest XVIII. kerületében, a Havanna utcai lakásában április 4-én megölte egyéves kislányát.

A rendőrök a XVIII. kerületi lakásban megtalálták a gyermek holttestét. A nőt a rendőrök a BRFK Központi Panaszirodáján elfogták. A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy P. Orsolya a gyanú szerint a fürdőkádban vízbe fojtotta a gyermeket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Életvédelmi Osztályának nyomozói a nőt 2020. április 5-én emberölés bűntett miatt őrizetbe vették és gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte a bűncselekmény elkövetését. P. Orsolya azóta letartóztatásban van.

A tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntett miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztály nyomozói a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratot átadták az illetékes ügyészség részére.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

Íme Jamie Oliver angol húsvéti zsömléje - ezt ki kell próbálnod idén!

ripost.hu

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

"Ha lenne kiben hinni, akkor még ma is élne" – kiderült, ezért halt meg a miskolci lépcsőn Zoltán

INSIDER

Pusztított a tűz Pilisen: percek alatt hatalmas terület állt lángokban

INSIDER

Démon akarta felfalni Tímea lányát: retteg az éjszakáktól a veszprémi család

INSIDER

Dráma Szombathelyen: nyílt utcán élesztették újra a nyugdíjast