Létrehozva: 2021.03.24.

Üvöltött a fájdalomtól a borsodi kisfiú: Elítélték az anyját

A Miskolci Törvényszék tárgyalás mellőzésével pénzbüntetést szabott ki arra a nőre, akinek gondatlansága miatt súlyos égési sérüléseket szenvedett gyermeke – közölte a bíróság szerdán az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a vádlott a családjával – köztük hatéves kisfiával – él együtt egy borsod megyei településen. A lakásban 2020 áprilisában – vacsorakészítés közben – magára hagyta két gyermekét. A hatéves kisfiú megtalálta az asztalon lévő öngyújtót, amellyel meggyújtotta a szobában kiteregetett ruhákat.

Képünk illusztráció

Az égő ruhadarabokról a tűz átterjedt a ruházatára, ami szintén lángra kapott. Az asszony csak akkor észlelte a történteket, amikor a gyermek kiabálni kezdett. Ekkor a nő beszaladt a szobába, eloltotta a tüzet és segítséget hívott, miközben folyamatosan vízzel hűtötte fia megégett testét.

A gyermek a felsőtestén, a végtagjain, a nyakán és az arcán, összességében a testének csaknem 60 százalékán másod- és harmadfokú életveszélyes égési sérüléseket szenvedett.

A bíróság a vádlottal szemben életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt 300 ezer forint pénzbüntetést szabott ki. Enyhítő körülmény volt, hogy a nő beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A bíróság végzése jogerős – közölte az MTI.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szexképek kerültek fel a internetre Taylor Swiftről

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

Válaszcsapásról döntött Izrael

metropol.hu

Házasság első látásra: Enikő döntést hozott

magyarnemzet.hu

Klopp már nem hisz két játékosában, az egyik Szoboszlai – így látják Liverpoolban

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Már Jürgen Klopp is lemondott róla? Szoboszlait támadják Angliában

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Tragikus hirtelenséggel hunyt el a magyar focista, kerti munka közben érte a halál

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

Bekapcsolták a viharjelzőket a nagy tavainkon: nem árt figyelni őket!

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!