Létrehozva: 2021.05.17.

„Apám kikötött lánccal a cső mellé” – Böjte Csaba megmentette a nehéz sorsú kisfiút

Megdöbbentő történetről számolt be a ferences rendi szerzetes egyik megmegtett árvája kapcsán.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója nemrég a Blikk nagy sikerű műsorának a Blikk+Győzőnek volt a vendége.

Az interjú során szóba kerültek azok az árva vagy épp nehéz sorsú gyerkőcök is, akiket az évek során védelmébe vett Böjte Csaba. A gyerekek istápolója ma már 83 helyen segít az árváknak, de azoknak is, akikről szimplán lemondtak a szüleik.

Böjte Csaba ferences atya
Fotó: Móricz István / BORS

Az atya különös hasonlattal magyarázta, hogyan tekint a gyermekekre.

„Szoktam mondogatni, hogy ha elém kerülne valamelyik templom tornyából egy eredeti Van Gogh-festmény, azon lehetne akármennyi légypiszok, pókháló, attól még egy eredeti Van Gogh lenne. Fehér kesztyűvel, milliméterről milliméterre tisztítanánk meg, hogy előjöjjön az eredeti szépsége, fénye. Ugyanezt gondolom az utcagyerekről. Ha tisztelettel közeledsz egy gyerekhez, akkor általában megszépül, a benne lévő értékek felszínre jönnek. Hiszem azt, hogy Isten nem teremt selejtet, minden ember gyönyörű és csodálatos” – fogalmazta meg csillogó szemekkel hitvallását Böjte Csaba.

Egy megdöbbentő, már-már sokkoló példával is előhozakodott Böjte Csaba, aki, mint kiderült, egy láncra vert kisfiút is megmentett. Szerinte ugyanis nincs értelme a fizikai vagy verbális agressziónak, egy fegyelmezetlen gyermeket szeretettel is meg lehet tanítani.

„Nincs eredménye, fölöslegesen kiabál az ember. Egyik gyerekünk mondta a nevelőjének, hogy 'mit kiabál velem, apám kikötött lánccal a cső mellé, és akkor se csináltam meg, amit mondott!'. Nehéz erőből valakinek valamit lenyomni a torkán. Vágyat kell ébreszteni benne, hogy tanuljon, küzdjön, önuralomra tegyen szert” – sorolta tapasztalatait az atya.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, mit csinált a Chelsea fiatal sztárja Szoboszlaiék riválisa ellen

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

metropol.hu

Kitálalt egy állatorvos: ezt az 5 kutyafajtát még akkor sem tartaná, ha fizetnének érte

magyarnemzet.hu

A sztáredző szégyent emleget, miután csapata hat gólt vágott a liverpooliaknak

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

7 isteni finom sós palacsinta, amit imádni fog a család

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

A kormány milliókat ad otthonfelújításra - hamarosan indul a pályázat

INSIDER

A kismamához riasztott mentők is meghatódtak, rögtön felsírt a kis Emília

INSIDER

Holtan esett össze egy középiskolás Somogy vármegyében, édesanyja talált rá

INSIDER

Még több riasztást kapott az ország, erre az időjárásra senki nem számított!

INSIDER

Dől a füst: felcsaptak a lángok Budapesten, kigyulladt egy tízemeletes