tóth gabi
Az ügyész 12 év letöltendőt ajánlott, ha Gyárfás Tamás beismerő vallomást tesz.
Előkészítő üléssel elkezdődött a Fővárosi Törvényszéken Gyárfás Tamás büntetőpere. Gyárfás Tamást a Fővárosi Főügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettével vádolta meg július 30-án.
A vád lényege szerint Gyárfás bujtotta fel Portik Tamást arra, hogy ölesse meg üzleti ellenfelét, Fenyő János médiavállalkozót, amit Portik megbízása alapján 1998-ban a szlovák maffia bérgyilkosa, Jozef Rohác végre is hajtott.
A Magyar Nemzet úgy tudja, a vádiratban a Fővárosi Főügyészség 12 év szabadságvesztés kiszabását indítványozza, amennyiben Gyárfás Tamás az előkészítő ülésen teljes körű beismerő vallomást tesz.
Gyárfás Tamás eddig mindig azt mondta, hogy nem követte el a vádban szereplő bűncselekményt, nem ölette meg Fenyő Jánost, így nincs miről alkudozni az előkészítő ülésen sem.
Portik Tamás várhatóan tanúként fog szerepelni Gyárfás Tamás perében.
A Ripost helyszínen tartózkodó tudósítója elmondta, több újságírót is kiküldött a bíró a teremből, mivel tanúként szeretnék majd őket meghallgatni.