Létrehozva: 2021.02.28.

Már több mint 200 ezren hozzászóltak az állatvédelemhez – Még te is megteheted!

Hihetetlenül népszerű az az online párbeszéd, amit a kormány az állatvédelemről indított, eddig már több mint 200 ezren kitöltötték a 13 kérdést tartalmazó kérdőívet.

Az állatvédelemről szóló online párbeszéd a legfontosabb, a hétköznapokban leggyakrabban előforduló problémákról kérdez. A Ripost7 március 2-án kedden megjelenő számában összeszedte, melyik kérdés miért fontos. Március 7-ig még várják a hozzászólásokat!

 

Egyetért-e azzal, hogy az állatmenhelyek és az állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek működését továbbra is rendszeres pályázati forrással segítse Magyarország Kormánya?

Miért fontos?

Az állatvédő szervezetek rengeteg állaton segítenek, ehhez azonban elengedhetetlen a támogatás. Rengeteg pénzbe kerülnek a menhelyek, az állatok etetése, orvosi ellátásuk, de maga a mentés is. A pályázat lehetővé teszi az igazságos elosztást.

Egyetért-e azzal, hogy a felelős állattartásra való nevelést már kisgyermekkorban indokolt elkezdeni?

Miért fontos?

Az óvodai, iskolai nevelés során ismerik meg a gyermekek a normákat, kulturális szokásokat, értékeinket, érdemes ilyenkor megismerniük az állatok alapvető szükségleteit, viselkedését, így alakulhat ki bennük felelős hozzáállás.

Képünk illusztráció Fotó: Pixabay

Egyetért-e azzal, hogy a hatóságok minden rendelkezésre álló eszközzel, szigorúan lépjenek fel a nem megfelelő állattartás ellen?

Miért fontos?

A szankciók kilátásba helyezése talán megelőzi, hogy állatokat kínozzanak vagy nem megfelelő körülmények között tartsanak. Sokan gondolják úgy, hogy szigorúbban kellene büntetni az állatok bántalmazását, elhanyagolását.

Egyetért-e azzal, hogy egy országos ivartalanítási programnak kiemelt szerepe lehet a kóbor kutyák számának csökkentésében?

Miért fontos?

Az állatok ivartalanítása az egyetlen eszköz a nem kívánt szaporulat elkerülésére. Magyarország Kormánya 2019-ben 101 millió forintot biztosított ivartalanítási programra. Kérdés, költsön-e erre többet.

Egyetért-e azzal, hogy a kóbor kutyák befogásának jogi alapját meg kell reformálni?

Miért fontos?

A terület újraszabályozásával elérhető az ebrendészeti telepek megfelelő működtetése. Fontos, hogy az ebrendészeti tevékenységet folytató szakemberek teljes körű szakmai ismerettel és a jogszabályok betartása mellett végezzék munkájukat.

Egyetért-e azzal, hogy az állatok sérelmére elkövetett cselekmények miatt indított eljárásban a bántalmazott állatok sorsa mielőbb rendeződjön?

Miért fontos?

Az eljárások során az elkobzott vagy lefoglalt állatok helyzete akkor rendeződik leggyorsabban, ha a hatóságok együttműködve, gyorsan hozzák meg döntéseiket. Így elkerülhető, hogy az eljárásban az állat további károkat szenvedjen.

Egyetért-e azzal, hogy a „három csapásként” ismert büntetőjogi szabályozás mintájára szigorúbban kell büntetni azt, aki többször is állatkínzást követ el?

Miért fontos?

A Büntető törvénykönyv módosítása szükséges ahhoz, hogy az állatkínzás egy új, minősített esettel egészüljön ki. Félő, hogy aki állatokat bántalmaz, később emberekkel szemben is erőszakos bűncselekményt követhet el.

Egyetért-e azzal, hogy a tiltott állatviadalon való részvétel büntetést vonjon maga után?

Miért fontos?

Résztvevők nélkül állatviadal sincs, így a nézők is segítik és támogatják az állatok kínzását.

Egyetért-e azzal, hogy szükséges a bántalmazást elszenvedő haszonállatok (pl.: ló, szarvasmarha) részére ideiglenes haszonállattartó telep létrehozása?

Miért fontos?

A bántalmazott lovak, szarvasmarhák és egyéb haszonállatok elhelyezése és számukra a megfelelő körülmények biztosítása egyelőre nem megoldott.

Egyetért-e azzal, hogy az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács működését a társadalomszámára ismertebbé kell tenni, feladatkörét felülvizsgálni, a szükséges mértékben bővíteni kell?

Miért fontos?

A Tanács legfontosabb feladatai között szerepel az állatvédelemmel kapcsolatos aktuális ügyek megtárgyalása, javaslatok megtétele. Emellett feladata az állatvédelemmel kapcsolatos jogszabály-tervezetek véleményezése, szakmai előkészítése, különös tekintettel a kóbor állatokról szóló rendelettervezetre.

Egyetért-e azzal, hogy a pirotechnikai eszközök használatának engedélyezését szükséges megreformálni annak érdekében, hogy az ember környezetében élő állatok nyugalmát ne zavarják, és a környezetet kevésbé szennyezzék?

Miért fontos?

Minden évben rengeteg gondot okoz az állattartóknak, hogy a háziállatok nyugalmát megzavarják a pirotechnikai eszközök fény- és hanghatásai. Ugyanakkor sokan gondolják úgy, hogy az év utolsó napján nem kellene akadályozni a felhőtlen szórakozást.

Szükségesnek látja-e a Nemzeti Állatvédelmi Program megújítását és egyidejűleg egy hosszú távú állatvédelmi tervezet kidolgozását?

Képünk illusztráció Fotó: Neverland

Miért fontos?

Az állatvédelem területén belül több olyan ügy van, amelynek a megoldása csak jól felépített, több éves intézkedési terv mentén képzelhető el.

Szükségesnek tartja-e, hogy hazánkban a cirkuszi vadállatok szerepeltetését betiltsák?

Miért fontos?

Az egyik legvitatottabb kérdés, hogy szabad-e a cirkuszokban vadállatokat szerepeltetni. Ezek tartása gyakran nem megfelelő és balesetveszélyt is jelent.

A Ripost7 kedden megjelenő számában ezen kívül még számos érdekes cikket, olvasni- és látnivalót találsz. Tudod, mindent a szemnek!

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Varga Judit: senki soha nem mondta meg a kormányból, hogy mit csináljak a magánéletemben

ripost.hu

Kiderült Szoboszlai titka: rászokott a különleges piára

hirtv.hu

Varga Judit: Magyar Péter nem feltétlenül az az ember a magánéletében, akit ő mutatni akar a külvilágnak

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

INSIDER

Megszólalt egy szakértő Varga Judit bejegyzéséről: ez a bántalmazás tankönyvi példája

INSIDER

Ismét tetten érték az uniós pénzek ellen lobbizó baloldalt

INSIDER

Terrorpánik Európában: Zárják a német határokat, stadionok elleni dróntámadásoktól tartanak

INSIDER

Gyászol a Magyar Közút: "Már indultak volna, amikor megtörtént a tragédia"

INSIDER

Pizsamában tűnt el egy néni a XIX. kerületből, szerettei rettenetesen aggódnak érte

INSIDER

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

INSIDER

Pár óra alatt két kisfiú kísértetiesen hasonló módon vesztette életét Kecskeméten