INSIDER

Áder János: Megkezdi működését a covid-árvákat segítő alapítvány

Megkezdi működését a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő alapítvány – jelentette be Áder János köztársasági elnök, a szervezet alapítója szerdai sajtótájékoztatóján.
  • Szerző: szbd

Az államfő a Sándor-palotában tartott eseményen közölte: a Regőczi István Alapítvány bírósági bejegyzése kedden megtörtént, a szervezetnek már van számlaszáma és adószáma is, így mára az alapvető technikai feltételek rendelkezésre állnak ahhoz, hogy elkezdjen működni.

Fotó: MTI / Bruzák Noémi

Áder János emlékeztetett: bő három hete jelentette be egy interjúban, hogy feleségével, Herczegh Anitával egy alapítványt szeretnének létrehozni, amelynek célja, hogy a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyermekeket segítse a jövőben.

Kiemelte: amikor az alapítvány létrehozását bejelentették, 600 érintett gyermekről és 400 családról tudtak, de a helyzet azóta tovább romlott, már csaknem 800 gyermekről és 522 olyan családról van tudomásuk, ahol ez a tragédia bekövetkezett.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?