Orbán Viktor: Brüsszel mindig is kormányváltást akart Magyarországon

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.10.

Áder János: Életet mentünk, ha most türelmesek vagyunk

Áder János köztársasági elnök ünnepi beszédében türelmet kért a magyaroktól.

Kalkuttai Teréz anyát idézve kezdte beszédét Áder János nagypénteken. „Teréz anya mindenkit cselekvésre hívott, váratlan helyzetben különösen is” – mutatott rá.

„2020 tavaszán új időszámítás kezdődött a világban: újévi lehetőségek helyett félelem és bizonytalanság, fejlődés helyett visszaesés, szabadság helyett korlátok„ – fogalmazott a köztársasági elnök és hozzátette, ”már most sokan vannak közöttünk, akik gyászolnak, még többen, akik a betegséggel küzdő szeretteikért aggódnak„.

„Ezen a húsvéton nem tehetjük azt, mint máskor, nem lehetünk úgy, mint máskor sem közösségként, sem családként. Ez a húsvét a türelemről, a segítségnyújtásról szól”.

Áder szerint köszöntet illeti azokat, akik bevásárolnak idős szomszédjaiknak, akik maszkokat varrnak, akik ételeket készítenek az orvosoknak, ápolóknak. Azoknak, akik lehetővé teszik, hogy az iskolák tovább működhessenek. Akik gondoskodnak a lélekről, a közösségek összetartásával növelik a reményt. Az egészségügyben dolgozóknak, akik félelmetesen közel kerülnek a veszélyhez. Az áruházakban, boltokban dolgozóknak. A szállítóknak, sofőröknek. A tanároknak, oktatóknak. Katonáknak, rendőröknek, akik óvják biztonságunkat.

„Van valami, amivel mindenki kiveheti a részét a közösből: ez nem más, mint a türelem. Ha most, bezártságunk idején tudunk várakozni, teret adunk a gyógyulásnak. Mindenkit arra kérek, gondoljanak azokra, akik a legközelebb állnak Önökhöz. Őértük kell türelmesnek lennünk” – fogalmazott.

Korlátok közé szorított húsvét közeleg. De életet mentünk, ha betartjuk a szabályokat, ha távolságot tartunk, ha türelmesek vagyunk. Ezt kell tennünk, hogy mindannyian újra együtt lehessünk – zárta beszédét.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek