Létrehozva: 2020.11.03.

A Kismenők egykori sztárja halt meg a körúti balesetben

Gyerekként a népszerű tehetségkutatóban mutatta meg szép hangját, Ördög Nóra örökös barátjának fogadta azt a 17 éves fiút, aki életét vesztette a vasárnap hajnalban, a budapesti Károly körúton történt balesetben. Muzsikus családban nőtt fel, rokonai összeomlottak a tragédia hallatán.

Ó. Attila 12 évesen került be a Kismenők című műsorba, ahol Ördög Nóra és Tilla csapatában szerepelt. „Gyönyörű hangod van!” – mondta neki Ördög Nóra, aki örökös barátjának fogadta akkor a kisfiút. Elértük a műsorvezetőt, aki valószínűleg tőlünk tudta meg, hogy korábbi csapattagja életét vesztette, de nyilatkozni nem akart.

Budapest, 2020. november 1.
Villanyoszlopnak csapódott, összetört személygépkocsi a Károly körúton 2020. november 1-jén. A balesetben az autót vezetõ 17 éves fiú a helyszínen életét vesztette, utasát életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.
MTI/Mihádák Zoltán

A Ripost elérte a család egyik barátját, aki lapunknak elmondta: a fiú családja összeomlott, egyelőre telefonon sem lehet velük beszélni. „Én fiamként szerettem” – mondta a Ripost-nak Zsolt, akitől megtudtuk: az anyósülésben ülő fiú állapotát stabilizálták, túl van az életveszélyen.

Fotó: MTI

Sárközi Gyula a tragikusan elhunyt fiú édesapjának volt osztálytársa, lánya pedig Attilával járt egykor iskolába. Tisztelettudó, jóravaló gyereknek ismerték Attilát, akivel soha nem volt baj. „Muzsikus család az övék, inkább gitároztak, nem hegedültek, Attila kiskorában is járt énekelni azután is, hogy a Kismenők véget ért” – jellemezte az áldozatot. „A magyar irodalmat is nagyon szerette, szavalt, saját verseket is írt.”

Fotó: TV2

Felesége látta is Attilát néhány hete a kocsiban, onnan köszönt ki neki, de azt nem tudta, hogy a fiúnak nincs jogosítványa. A tragikus vasárnapi hajnalon nem először vezette a kopott gumijú, öreg autót.

Felmerül a kérdés, mit keresett a két fiatal fiú hajnalban az utcán. Attiláék a Józsefvárosban laknak, feltételezhető, hogy hazafelé tartottak, talán buliból. Megkérdeztük a BRFK-t, hogy a sofőr a baleset idején alkohol vagy drogos befolyásoltság alatt állt-e, de azt még nem tudták megmondani, mivel tart a vizsgálat. Azt azonban megerősítették: jogsi nélkül vezetett.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezeket a gumikat messziről kerülje el, ha nyári szett vásárlását tervezi!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Maximilian Steinmann

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Varga Judit elárulta, mi maradt ki a rendőrségi jegyzőkönyvből

INSIDER

Számos változást hoz a húsvét: mutatjuk a hosszú hétvége legfontosabb tudnivalóit

INSIDER

"Édesanyámmal félve lapultunk": késsel járkált otthonában Magyar Péter, Varga Judit férje

INSIDER

Csak a legjobb áron vásárolj! Az Árfigyelővel még olcsóbban tudsz felkészülni az ünnepi hétvégére

INSIDER

"El sem hiszem, szinte most született" – SMA Tomika iskolás lett

INSIDER

Mentőhelikoptert riasztottak: gyerekeket szállító kisbusz karambolozott - videó

INSIDER

84 ezret fizetett a 4 ezres ebédért - keresik a szigetszentmiklósi étterem pórul járt vendégét

INSIDER

"Nagyon megijedtem" - Szörnyű napokat él át a csontödémás Kevin