Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.02.11.

A bíróság előtt áll Gyárfás Tamás, ezt mondta a védőbeszédében

Ironikus módon Gyárfás Tamás pere napra pontosan az 1998. február 11-én történt Fenyő-gyilkosság után 22 évvel kezdődik.

Hatalmas biztonsági intézkedések között elkezdődött kedden Gyárfás Tamás és Portik Tamás tárgyalása. Gyárfás szabadlábon védekezhetett, Portikot azonban kommandósok gyűrűjében kísérték a Fővárosi Törvényszékre.

Fotó: MTI

Ironikus módon Gyárfás Tamás pere napra pontosan az 1998. február 11-én történt Fenyő-gyilkosság után 22 évvel kezdődik. Gyárfás Tamás ellen felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberölés miatt emelt vádat az ügyészség júliusban Fenyő János egykori médiamogul megölése ügyében. Beismerő vallomás esetén az ügyész 12 év fegyházat és 10 év közügyektől eltiltást javasolt.

A bíró eredeti terve szerint a tárgyalás 4 napos lett volna, és Portikot is meghallgatták volna, ám Portik időt kért a védekezés kialakítására. Egy-másfél hónapot kért, majd annyit mondott, „a bűncselekményeket nem követte el, a hanganyagot manipulálták”.

Gyárfás beismerni nem akar semmit, de vallomást tesz

„Nincs mit beismernem, vallomást viszont kívánok tenni” – kezdte nyilatkozatát Gyárfás. „Ha már így hozta a sors, amit nagyon sajnálok, örülök, hogy végre tisztázhatom magam” – tette hozzá Gyárfás, aki írásban is benyújtotta védekezését.

Fotó: MTI

„Fenyő János ellen nem léptem fel agresszíven, egész életem alapján eleve kizárt. A vitáimat mindig és mindenkivel nyíltan és érvekkel alátámasztva vívtam meg – mondta Gyárfás, aki szerint az ügy szempontjából több érdektelen tanút is felvonultat a vádirat.

„A szembenállásunk azon alapult, hogy ki vezeti a Napkelte című műsort, de miután ezt lezártuk, megbékéltünk, peres ügyeinket lezártuk.”

Úgy véli, hogy ha igaz is lenne a vita, abból semmilyen módon nem következik a felbujtás ténye. Gyárfás szerint a józan ész ellen szól, hogy valaki ilyen előzmények után parancsot adjon Fenyő megölésére.

Ezek után sorra vette a vádirat állításait, amelyben az ügyészség kifejtette, miért lett volna indítéka Fenyő János megöletésére.

„Vallomásommal senkit nem akarok megsérteni, megbántani, vádolni, csak a pontatlanságokra szeretnék rámutatni” – szögezte le Gyárfás.

Az indítékok cáfolásával kezdte. Ezek első pontja az üzleti vita az RTV újság kiadása miatt, és a két vállalkozó közti feszültség. Gyárfás először is azt tagadta, hogy Fenyő János próbálta volna őt befeketíteni a médiában, és a Népszavában negatív hangvételű cikkeket jelentetett volna meg róla. Gyárfás nem érti, hogy az ügyészség miért nem használta a Népszava archívumát, ha egyszer az a rendelkezésére állt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

INSIDER

Fontos bejelentést tesz ma Szentkirályi Alexandra

INSIDER

Megdöbbentő videó: Magyar Péter szóról szóra lenyúlta Orbán Viktor beszédét

INSIDER

Bábként rángatja Karácsony Gergelyt a Gyurcsány-házaspár

INSIDER

Videón, milyen gyanús alakokkal bútorozott össze Magyar Péter

INSIDER

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

INSIDER

Hornung Ágnes: a kormány 14 éve kiemelt figyelmet szentel a családoknak és a gyermeket vállalóknak

INSIDER

Hátborzongató: váratlan helyen jelent meg Vera rég elhunyt dédanyjának szelleme – fotó

INSIDER

„Sajnos a legrosszabbra is fel kell készülnünk” – Kétségbeesetten keresik a 46 éves marcali családapát