Létrehozva: 2021.05.14.

Hogy lesz így Karácsonyból miniszterelnök-jelölt?

Komoly veszélyt jelent Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölti esélyeire, hogy a magyarok elsöprő többsége (83 százalék) szerint Magyarország mindenkori kormányfőjének kell tudnia angolul – derül ki a Nézőpont Intézet országosan reprezentatív közvélemény-kutatásából.

A teljes felnőtt népesség 83 százaléka várja el, hogy a magyar miniszterelnök tudjon angolul ahhoz, hogy „az ország érdekeit tudja képviselni”, s csak a megkérdezettek 15 százaléka gondolja úgy, hogy ez nem szükséges.

Mivel az elmúlt napokban Karácsony Gergely nyelvtudásának hiányától volt hangos a bal- és a jobboldali média is, az egyértelmű társadalmi elvárás megnehezíti számára az előválasztáson való indulásának bejelentését.

Utoljára a szocialista Magyarországnak voltak olyan kormányfői, akik nem beszéltek legalább egy idegen nyelvet, márpedig Karácsony aligha akar közös platformra kerülni velük.

Figyelemre méltó, hogy a jelenlegi kormányfő munkájával szemben kritikusok körében is négyből hárman (73 százalék) nem hajlandóak elfogadni, ha egy miniszterelnök nem tud angolul. Márpedig az előválasztáson résztvevők ebből a körből fognak kikerülni.

Az Orbán Viktor angoltudásában biztos kormányfő-pártiak körében még ennél is magasabb, 90 százalékos az a mindenkori kormányfő angoltudásával szembeni elvárás. Ritkán ért egyet közéleti kérdésekben ez a két tábor.

A társadalmi csoportok közül leginkább a fiatalok követelnék meg egy kormányfőtől a tárgyalóképes angoltudást: a 18-29 évesek körében tízből kilencen (89 százalék) vélekednek így. Még a leginkább megengedő demográfiai csoportok (férfiak, szakmunkások, 60 évnél idősebbek) esetében is 4-ből 3 ember úgy látja, hogy a nyelvtudás fontos eleme egy miniszterelnök tárházának.

Karácsony Gergely a hét elején annak kapcsán volt kénytelen magyarázkodni, hogy kérdések merültek fel a nyelvtudásával, pontosan annak hiányával kapcsolatban. A baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltje múlt héten a The Economistnak adott interjút tolmács segítségével.

 

Se doktori fokozat, se nyelvvizsga

„Hogyan lehet Karácsonynak diplomája nyelvvizsga nélkül? Hogyan taníthatott adjunktusként egyetemen?” – tette fel a kérdést Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője. A diploma megszerzésének 1996 óta feltétele a nyelvvizsga. Deák Dániel felhívta arra a figyelmet, hogy Karácsony önéletrajza szerint 1995 és 2000 között az ELTE Szociológiai és Szociálpolitikai Intézetében szerzett egyetemi diplomát, 2004-től pedig a Corvinus Egyetem Politikatudományi Intézetében oktatott, először tanársegédi, majd adjunktusi pozícióban. Később, 2007-től az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar Politikatudományi Intézetének PhD-hallgatója volt a jelenlegi főpolgármester, de – mint a szakértő fogalmazott – arról már nincsenek hírek, hogy doktorált-e. „Vélhetően a nyelvvizsga hiánya miatt ez nem sikerült neki, hiszen ehhez két nyelvvizsga is kéne” – fűzte hozzá. Deák Dániel szerint rengeteg kérdést felvet a Karácsony-botrány, többek között azt, hogy milyen előjogok alapján mentesült a nyelvvizsga-követelmények alól? A Semmelweis Egyetemen például a tanársegédeknek is követelmény a nyelvismeret, a Corvinuson egy oktató az adjunktusi kinevezéséhez pályázatot csak akkor nyújthat be, ha a tudás, a tapasztalat és az idegennyelv-ismeret kutatási eredményekkel és rendszeres hazai és nemzetközi publikációkkal is párosul.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

mandiner.hu

A Nike kissé merészre szabta az amerikai női atléták olimpiai meze bikinivonalát, a sportolók felháborodtak!

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül