HARCÉL

Gyurcsány már most pozíciókat osztogat

Az alkalmas, már bizonyított polgármesterek és az alkalmatlan jelöltek között kell dönteni októberben – mondta Rogán Antal a Hír TV vasárnap esti műsorában.
címkék:
  • Szerző: ripost

„Három bohóc áll szemben egy tapasztalt, kipróbált főpolgármesterrel” – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője, aki Puzsér Róbertet és Berki Krisztiánt minősíteni sem kívánta, Karácsony Gergely zuglói polgármesterről szólva pedig arról beszélt: ő „már minden volt, mindenféle formában, kezdte az SZDSZ-nél, az LMP-nél, aztán a szocialisták miniszterelnök-jelöltje lett, csak közben a kerületével nem foglalkozott, amit kis híján tönkretett”.

Hozzátette: Karácsony Gergely „parkolási ügyektől kezdve, a Jobbikon keresztül már mindenben beszélt mindenféle ostobaságot, amiből aztán kénytelen volt nagy lépésekkel visszahátrálni”. A zuglói parkolási üggyel kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az összes fővárosi kerületben nyereséges a parkolás, Zugló az egyetlen, ahol veszteséges, ami nonszensz, „ilyen a világon nincsen”.

Azt is mondta a miniszter, hogy a Liberálisokkal kötött együttműködésben Karácsony Gergely „bevállalta” a drogliberalizációt, ami „a gyermekeinkre nézve rendkívül veszélyes dolog”.

Vele szemben Tarlós István személyében van egy olyan kipróbált, tapasztalt főpolgármester, aki, „ha kell, még velünk, a kormánnyal is konfliktust vállal a város érdekében”.

Tarlós István bizonyított Budapest élén az elmúlt kilenc évben, rendbe tette a fővárost „Demszky után szétzilált” ügyeit, befejezte a 4-es metrót, belekezdett a metrófelújításokba – van, ahol már be is fejeződött -, és megcsinálta például a fonódó villamosokat – sorolta a fideszes politikus, akinek várakozása szerint az emberek döntése egyértelmű lesz a választáson.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője kiemelte: a Fidesz-KDNP szinte minden településen rendelkezik olyan kipróbált, tapasztalt polgármesterrel, aki jól végzi a munkáját. Velük szemben indítanak olyan ellenzéki jelölteket, akiknek egyetlen célja „egy baloldali hatalomátvétel előkészítése” – mondta, úgy értékelve, hogy az alkalmas, már bizonyított polgármesterek és az alkalmatlan, csak hatalmi célokból indított jelöltek között kell dönteni októberben.

A miniszter arról is beszélt, hogy „a zuhanyhíradóban” azt lehet hallani, hogy Gyurcsány Ferenc összehívta a volt gazdasági és titkosszolgálati embereit, és azt mondta nekik, ha segítenek a választáson az önkormányzati hatalomátvételben, akkor mindenkinek fog jutni egy kis megbízás, gazdasági lehetőség. A Gyurcsány-kormány, a Gyurcsány-Bajnai-éra teljes újraépítésére készülődnek, semmi másra – jelentette ki, hangsúlyozva ugyanakkor: ezt már ismerni 2010 előttről.

 

A nyugdíjasok 9 ezer forintos rezsiutalványáról Rogán Antal azt mondta: az elmúlt években a nyugdíjasok Erzsébet-utalvány formájában kaptak pluszjuttatást, de mivel az Erzsébet-utalvány megszűnt, most rezsiutalványt biztosít a kormány, ami egy gesztus, segítség az időseknek. Jelezte, hogy valószínűleg idén is lesz nyugdíjprémium és -kiegészítés. Megjegyezte egyúttal: egyes ellenzéki politikusok „komoly tiszteletlenséggel” beszélnek az idősekről, „nem gondolom, hogy az idős embereket bármivel meg lehetne vásárolni”. Akik pedig támadják a kormányt, azok annak idején „az IMF első parancsára” elvettek egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasoktól és egyhavi bért a közszolgáktól – tette hozzá.

A miniszter úgy értékelt: míg a jobboldalt a tettek – új munkahelyek, bővülő gazdaság, jelentős adókedvezmények, rezsicsökkentés – jellemzik, addig a baloldalt a be nem tartott ígéretek.

Szerinte egyébként egy ideológiai küzdelem zajlik, a baloldalon át akarják rajzolni a világot a saját képük, kedvük szerint, ami most „a zöldideológiába van becsomagolva”, de „ez olyan, mint a görögdinnye: kívülről zöld, belülről viszont piros”. Az európai zöldek gazdaságpolitikai programja mögött ugyanis „szimpla kommunizmus van”: államosítás, gazdasági tulajdon elvétele, magas adók, alapjövedelem fizetése – mondta.

Van azonban ezzel szemben jobboldali alternatíva – folytatta -, amely „külön kikristályosodik” a bevándorlás körüli küzdelemben. A baloldalon „elképzelték, hogy elárasztják (...) Európát és az angolszász világot bevándorlókkal”, ám az emberek részéről ezzel szemben „egy természetes ellenreakció” született – fogalmazott. Szavai szerint ezt a küzdelmet testesíti meg például a magyar kormány is a kerítés felépítésével, Olaszországban Matteo Salvini a kikötők megvédésével és Donald Trump amerikai elnök is, amikor fellép a délről érkező bevándorlási nyomással szemben.

Rogán Antal kitért az ellenzék kedvenc vádjára, a „populizmusra” is. Szerinte ez a jelző pont a baloldalra jellemző, hiszen a baloldali politikusok tettek betarthatatlan ígéreteket, amelyeket nem is akartak betartani. Példákat is sorolt.

2002-ben mondta Lendvai Ildikó, hogy nem lesz gázáremelés, majd a magyar családok Európa legmagasabb rezsijét fizették
Gyurcsány Ferenc 2006-ban 400 ezer új munkahelyet ígért, majd teremtettek 200 ezer új munkanélkülit
Gyurcsány Ferenc szintén 2006-ban az adócsökkentés kormányáról beszélt, de Európa legmagasabb személyijövedelem-adókulcsa mellé az alapvető élelmiszerek áfáját is megemelték.

Rogán Antal jól ismert kommunista módszernek nevezte azt, hogy „meg kell vádolni az ellenfelet azzal, amit valójában te magad csinálsz”.

A baloldal kormányon populista ígéreteket tett, amiket esze ágában nem volt betartani, ezzel szemben meg kell nézni az Orbán-kormány teljesítményét a miniszterelnök kabinetfőnöke szerint. Példaként hozta fel, hogy

2010 óta több, mint 800 ezer új munkahely jött létre, tehát időarányosan létrejöhet a tíz év alatt egymillió új munkahely,
sikerült kirángatni az országot a gazdasági csődhelyzetből és most már évek óta gazdasági növekedés van.
volt ígéret adócsökkentésre, a kormány pedig nem csak a gyermekes családoknak vezetett be jelentős adókedvezményt, hanem levitte az adókulcsot az egyik legalacsonyabbra egész Európában.

Rogán szerint jól látható, hogy a baloldal „szakértői” gazdaságpolitikája csak ígéretekből állt, ezzel szemben az Orbán-kormány nem csak azt mondta, hogy lesz rezsicsökkentés, hanem meg is csinálta azt.

A politikus szerint napjainkban egy olyan ideológiai küzdelem zajlik, amelyben egymással szemben áll a jobboldal, valamint a zöld ideológiában becsomagolt kommunizmus. Úgy fogalmazott, ez a zöld ideológia olyan, mint a görögdinnye, kívülről zöld, de belülről piros, az európai zöldek gazdaságpolitikai programja színtiszta kommunizmus, hiszen államosításról, magas adókról, segélyek fizetéséről és alapjövedelemről szól.

 

címkék: