Létrehozva: 2015.12.08.

Előre látta az Iszlám Állam rémtetteit egy vak jósnő!

A bolgár származású Baba Vanga már évtizedekkel ezelõtt figyelmeztette a világot az ISIS brutális támadásaira és aggasztóan gyors terjeszkedésére. Bár a jövõbe látó asszony már húsz éve halott, korábban több fontos történelmi eseményt is elõre látott, jóslatai pedig többnyire beigazolódtak.

Baba Vangát sokan csak a balkáni Nostradamusként emlegetik, nem véletlenül. A Bulgáriában született vak asszony ugyanis több jelentős történelmi eseményt és katasztrófát is előre látott, jövendölései 85%-a pedig be is igazolódott.

Ezek közé tartozott a World Trade Center elleni 2001-es terrortámadás, a 2004-ben pusztító hatalmas cunami, a globális felmelegedés, vagy éppen Barack Obama elnökké választása.

A napokban pedig fény derült Vanga talán legsokkolóbb jóslatára.

A 85 éves korában elhunyt asszony ugyanis már évtizedekkel ezelőtt megmondta, milyen hatalmas pusztítást visz majd végbe az Iszlám Állam világszerte.

A Mirror értesülései szerint a bolgár jövendőmondó látta maga előtt a Szíriában 2010-ben kitört nagy muszlim háborút, és azt is megjósolta, mi lesz a vége az ISIS sorozatos merényleteinek, és aggasztóan gyors terjeszkedésének.

Az 1996-ban elhunyt Vanga jóslata szerint az előttünk álló sötét korszaknak egy Rómában 2043-ban létrejövő kalifátus(!)  vet majd véget.

A vak próféta halála előtt azzal riogatott, hogy az ISIS 2016 végére teljesen leigázza majd Európát, és az öreg kontinens kietlen pusztasággá válik.

No szép kis kilátások...

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

vg.hu

Vendégmunkások: miért jöttek Magyarországra? Megkérdeztük őket!

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

mandiner.hu

A Mercedes csapatfőnöke kitálalt: nem akárkit akarnak Hamilton helyére

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Születésnapját ünnepli Terence Hill: 85 éves a magyarok kedvenc színésze

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-