Létrehozva: 2019.11.01.

Gyurcsány miniszterelnökként még Putyin hátát simogatta

Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként még Vlagyimir Putyin hátát simogatta, és vacsorára hívta meg az Apró-villába. De mióta kiesett a hatalomból, megváltozott az orosz államfőről a véleménye. Alighanem azért, mert egyetlen dolog motiválja, ahol csak lehet, keresztbe tegyen az Orbán-kormánynak.

Gyurcsány a minapi Orbán-Putyin találkozót közösségi oldalán úgy értékelte: „Putyinnak nem érdeke az erős Európai Unió. Orbánnak se. Ezért találtak egymásra.” A DK elnöke szerint a magyar kormányfő gyakran találkozik az orosz elnökkel. Csakhogy miután Gyurcsány megpuccsolta Medgyessy Pétert, és beült a miniszterelnöki székbe, három év alatt négyszer találkozott Putyinnal.



MTI Fotó: Soós Lajos

Legelőbb 2006-ban fogadta Vlagyimir Putyint Budapesten. Gyurcsány Ferenc a saját lakására, az Apró-villába is meghívta az orosz elnököt. Az akkori bulvárlapok fotóján Dobrev Klára, Vlagyimir Putyin és Gyurcsány Ferenc szerepel, illetve Totó, a Gyurcsány-család kutyája, akit az orosz elnök a kezébe is vett.


MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

2007-ben Szocsiban találkozott Gyurcsány Putyinnal, az elnök rezidenciáján. Vlagyimir Putyin akkor azt mondta: nagy jövő áll Magyarország és Oroszország előtt a gázszektorban. Egy évvel később újra Moszkvába utazott Gyurcsány Ferenc, akkor arról beszélt, hogy ők, vagyis a baloldali kormányok fűzték szorosabbra a viszonyt Oroszországgal.

2009 márciusában is hivatalos ügyben találkoztak Moszkvában, pár hónapra rá, novemberben pedig már baráti vacsorán ültek egy asztalnál, Vlagyimir Putyin, a felesége, illetve Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára.

Pár évvel később, 2015-ben viszont már támadta Vlagyimir Putyint és a magyar kormány politikáját. Az Origo szerint Gyurcsány részéről pálfordulás történt az orosz elnök megítélésében. A portál úgy fogalmaz: Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként még Vlagyimir Putyin hátát simogatta, az utóbbi években viszont rendre negatívan beszél róla. Gyurcsány a portál szerint mindent azért tesz, hogy ártson a magyar kormánynak, így tulajdonképpen a magyaroknak, akiknek alapvető gazdasági érdekük, hogy Magyarország jó kapcsolatban legyen Oroszországgal, és annak vezetőjével. Évekkel ezelőtt ezt Gyurcsány tudta, és tudja ezt most is, csak nem mond igazat, mert azt diktálják az érdekei.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

metropol.hu

A Házasság első látásra sztárja vallomást tett

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Hamarosan újraindulnak a népszerű dunakanyari körjáratok

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút