Létrehozva: 2021.09.20.

Gyerekeiről posztolt a Facebookra az anya, de amit utána tett, arra nincsenek szavak

Elképesztő történet! A gyanú szerint megdöbbentő ok állhat a feltételezett gyermekgyilkos tette mögött.

Tizenötödik házassági évfordulóját ünnepelte az új-zélandi orvos házaspár, dr. Lauren Dickason és férje, Graham tavasszal, a jubileum kapcsán pedig a nő megható Facebook-posztban üzent férjének.

A boldognak tűnő házaspár, a tragédia előtt (Fotó: Facebook)

„Micsoda kaland! Egy gyönyörű családot teremtettünk és mennyi csodálatos élményben volt részünk. A következő éveink talán még ennél is boldogabbak lesznek, amennyiben a gyerekeink végre hagynak minket aludni!”

Ezt a kiírást látva mindenki előtt egy boldog család képe elevenedhet meg, a történet azonban drámai fordulatot vett. Szeptember 18-án ugyanis Dickason kétéves ikerlányait, Mayát és Karlát, valamint hatéves nővérüket, Liane-t holtan találták a család új-zélandi otthonában.

A holttesteket ráadásul a munkából hazaérkező férj találta meg, akit annyira megrázott élettelen gyermekei látványa, hogy kétségbeesett üvöltésbe kezdett, majd a sokk következtében sírógörcsöt kapott. A helyszínre érkező rendőrök letartóztatták a házban tartózkodó Laurent.

A legmeglepőbb az egészben, hogy a pár nagyon szeretett volna gyermekeket, évekig próbálkoztak, mire megfogantak a kicsik.

A három kislány Fotó: Facebook

A nő kegyetlen tettét az ismerősök a koronavírus okozta stresszre vezetik vissza. A házaspár az eset előtt nem sokkal költözött a Dél-afrikai Köztársaságból Új-Zélandra, ahol a helyi szabályozás miatt hosszú időre karanténba kerültek. Lauren mentális állapota állítólag szörnyen megomlott a költözés, az azzal járó változás és a karantén miatt...

Fotó: Facebook

Bár mindez rendkívül gyenge indoknak tűnik arra, hogy a nő végezzen mindhárom gyermekével, sokak szerint mégis ez lehet a háttérben. Az anyát most egy elmegyógyintézetben kezelik és további vizsgálatok kellenek ahhoz, hogy megállapítsák, beszámítható volt-e végzetes tette elkövetésekor – számolt be a szomszédokat és a család barátait mélységesen megrázó esetről a DailyStar.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat