HARCÉL

Genderőrület Nyugat-Európában: Ne legyenek többé nők és férfiak?

Gender, azaz férfi és nő, az eddig évezredeken át ismert két nem. De most már ezt sem szabad mondani Nyugat-Európában. Ráadásul egymásnak estek a feministák és a genderőrültek. Mindenki megbolondult?
  • Szerző: Ripost

A legnagyobb brit ruházati áruházlánc, a Marks & Spencer bojkottálására szólította fel követőit egy feminista, aki felháborodott azon, hogy egy férfi bement az áruház gendersemleges próbafülkéjébe, miközben egy fiatal lány éppen egy melltartót próbált fel. A harcos feminista, Jean Hatchet több brit áruházat felszólított, hogy szüntessék meg a gendersemleges öltözők használatát.

EZEKET OLVASTAD MÁR?

Fotó: shutterstock

 

Tilos a hölgyeim és uraim megszólítás

Több londoni színház is eltörölte a közönség megszólításánál használt „hölgyeim és uraim” kifejezést, nehogy megsértse a magukat nem kizárólag két nem alapján meghatározó, vagyis az úgynevezett „genderfluid” nézőket. Tehát azokat, akik nem tudják eldönteni, hogy fiúk-e vagy lányok. A meghökkentő döntést azért hozták meg a színházak vezetői, mert a – több mint 47 ezer tagot számláló – művészeti szakszervezet a leszbikusokkal és transzneműekkel kapcsolatosan ezt követelte.

 

Nem nélküli babák

A világ egyik legnagyobb játékszergyártója Creatable World néven néhány hónapja gendersemleges babát dobott piacra. A gendersemleges baba úgy lett kialakítva, hogy lehet rövid vagy hosszú haja, lehet szoknyában és nadrágban is. A babák bárkit képviselnek, akik kívül állnak a hagyományos férfi és női besoroláson. A jövő évtől kezdve a francia játékboltokban már nem lesznek külön fiús és lányos játékok, és a reklámokban sem lehet különböző nemi kategóriákba osztani a játékokat. Az már csak hab a tortán, hogy a játékbolti eladóknak tilos lesz megkérdezniük a szülőket, hogy a játékot kisfiúnak vagy kislánynak szánják.

 

Mi az a gender-semlegesség?

A nemi semlegesség szerint való nevelés lényege, hogy a született biológiai nem mellett ruhák, viselkedés, játék, hobbik terén a gyerek bármit megtehet. A fiú bármikor járhat, viselkedhet, öltözhet lányként vagy fordítva. A szélsőliberális álláspont ellenzői szerint mindezzel már kisgyerekkorban összezavarják a hagyományos, évezredes nemi szerepeket, s a végén már azt sem tudja senki, hogy fiú-e vagy lány.

Fotó: shutterstock

A gendersemlegesség szélsőliberális hívei azt vallják, hogy ha kategóriákba szorítjuk gyermekünket a nemi sztereotí­piák alapján, vagyis tudatosítjuk benne, hogy ő fiú vagy lány, ezáltal azt érezheti, hogy valami olyasmivé kell válnia, amit ő nem akar. Szerintük, ha ezektől megszabadítjuk, sokkal színesebb élete lehet.

 

Már az intimbetéttel is baj van

Egy transznemű aktivista a közelmúltban azon kezdett háborogni, hogy az Always által előállított női intim- és egészségügyi betétek csomagolásán miért van női szimbólum. Az aktivista szerint ez a transzneműekkel szembeni diszkrimináció. Mert hát hogy van az, hogy a biológiailag annak született, ráadásul menstruáló nőknek szánt termékeken női logó van? Egy másik aktivista azt harsogta, hogy a transznemű és magukat az egyik nembe se soroló embereknek is kell használniuk az Always betétjeit, így éppen emiatt el kellene tekinteni a női szimbólumtól a csomagoláson. Mind­ezek után az Always úgy döntött, jövő év elejétől piacra dobja gendersemleges termékeit. Úgy fogalmaztak, rájöttek, hogy nem mindenki számít nőnek, aki menstruál és akinek szüksége van be­tétre.

Ezzel viszont egy ördögi körbe kerültek, hiszen eddig a transzközösség nem volt elégedett velük, most pedig a feministák háborodtak fel, mert szerintük a szimbólum eltávolításával a márka a nők létezését tagadja meg. Az ügyben sorra jelennek meg az egymást szidalmazó posztok. Van, aki szerint azok, akik eredetileg nem nőnek születtek, soha nem fognak menstruálni, így érthetetlen, hogy mit is akarnak a transzaktivisták. Mások csak azt kérdezték, hogy miért nem menstruálhatnak békében a nők.

 

Zajlik az agymosás

Az elmúlt években a liberális sajtó agymosásának következményeként drámai módon megnőtt a nemváltó kamaszok száma. Ezt elegánsan, „nemi diszfóriának” nevezik, mármint azt az állapotot, amelyben a született lány vagy fiú nem érzi jól magát a bőrében és arra vágyik, hogy a másik nemű ember legyen belőle.

Fotó: shutterstock

 

Felmondtak a pszichológusok

Összesen 35 pszichológus hagyta el az elmúlt években a Tavistock nemváltó klinikát az Egyesült Királyságban. Egybehangzó véleményük, hogy az intézet nem a kellő körültekintéssel engedélyezi a divatból nemváltó műtéteket kérelmező fiataloknál a beavatkozásokat. Pedig páciensük lett volna bőven: mintegy 3000 fiatal áll sorban és várja, hogy megváltoztassák a nemét.

Az egyik brightoni iskolában 1600 diák közül 76 állította magáról, hogy ő valójában transznemű. Jellemző továbbá, hogy főleg a tehetős, diplomás családba született lányok körében szaporodtak meg a nemi diszfória esetei.

A nemváltó kamaszok többsége később megbánja döntését. A magukat transzneműnek valló fiatal fiúknak 70–98, a lányoknak pedig 50–88 százaléka idővel visszatér a biológiai neméhez.

A Tavistock genderklinikán, Londonban már hároméves gyermekeknek is adnak pubertásgátló gyógyszereket és nemi kereszteződésű hormonokat, aztán megkezdik az ellenkező nem hormonjainak adagolását.

A megszólaltatott pszichológusok között a legtöbben nem értettek egyet a hormonkezelés túl laza szabályozásával. „Attól tartunk, hogy a gyerekek többsége nem megfelelően lett diagnosztizálva és ezért félre lesznek kezelve” – mondták a Sky Newsnak. Az egyik pszichológus beszámolt egy esetről, amelynek során egy kollégája mindössze két találkozó után beutalót adott egy gyermekkorú páciensnek hormonblokkoló kezelésre. A pszichológusnő szerint az esetet nem tárta fel megfelelő módon a beutaló orvos.

 

Egy 12 éves gyerek maga dönthet?

A brit társadalombiztosítási rendszer, a Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) jelenleg hatályos szabályozása szerint egy brit tinédzser (12 éves kortól kezdve) akkor is megkezdheti a nemátalakítás hosszadalmas folyamatát, ha ebbe egyébként egyik szülője sem egyezett bele. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy kisiskolás diákok dönthetnek úgy mindenféle kontroll nélkül, hogy államilag finanszírozott pubertásblokkoló és hormonkezelésre járnak az erre specializálódott egészségügyi intézményekbe.

Fotó: Shutterstock

Egy anya beperelte az államot emiatt. Azért terelte jogi útra a kérdést, mert a közelmúltban a beleegyezése nélkül kezdték meg a nemátalakítás folyamatát 15 éves autista lányánál. A nevét a nyilvánosság előtt nem vállaló nő azt szeretné elérni, hogy egy fiatalkorú gyerek, akinek még szavazati joga sincs, ne dönthessen egyedül egy ilyen fajsúlyos kérdésben.

 

Ferenc pápa szerint a gender-ideológia az ördögtől való

Ferenc pápa legújabb könyvében „ördöginek” nevezte a genderideológiát, ami szerint a nemek pusztán társadalmi szokások, és férfin és nőn kívül számtalan különböző társadalmi nem létezik.

Fotó: TIZIANA FABI / AFP

„A genderideológia veszélyes” – fogalmaz a könyvben Ferenc pápa, aki szerint az egész elmélet egy hallgatólagos kísérlet arra, hogy „gyökerestül elpusztítsák Isten nagyszerű tervét, miszerint mindannyiunkat sokszínűnek és megkülönböztethetőnek teremtett. Ez egy támadás a különbségek, Isten kreativitása, valamint férfi és nő ellen. Ez egy ideológiai projekt, ami nem veszi figyelembe a valóságot, az emberek valódi sokféleségét, mindannyiunk egyediségét, mindannyiunk különbségét. Nem a különbségek megsemmisítése fog közelebb hozni minket egymáshoz, hanem az, hogy üdvözöljük egymás sokszínűségét, és az, hogy felfedezzük a gazdagságot ebben a sokszínűségben” – írta a katolikus egyházfő.

Az NHS jelenlegi szabályai nagyrészt a Transznemű Egészségügyi Szakmai Szövetség (WPATH) által 2012-ben kiadott iránymutatásokon alapulnak. Ennek a szervezetnek a tudományos mivoltát azonban egyre több orvosi szakértő és elemző vonta kétségbe az elmúlt időszakban, mivel transzszexuálisok jogait védő civil szervezetektől kap nagy összegű támogatásokat.

„Ez nem egy tudományosan megalapozott szervezet, hanem egy álprofesszionális embercsoport, akik egy jól körülírható társadalmi projekt beteljesítésén dolgoznak a kezdetektől fogva. Nincs szükség szakképesítésre ahhoz, hogy tagja legyél a WPATH-nak, elég transznemű kérdésekkel foglalkozó jogvédőnek lenned. Sőt, valójában erre sincs szükség, elég csak a tagdíjat fizetni nekik” – fogalmazott a szervezettel kapcsolatban Dr. Quentin Van Meter gyermek endokrinológus.

 

A Starbucks a nemváltást reklámozza

A Starbucks nevű nemzetközi kávéházlánc kampányt indított Nagy-Britanniában a nemátalakító műtétek társadalmi elfogadtatása céljából. A kampányfilmben azt láthatjuk, hogy a női testbe született Jemma valójában férfinak érzi magát, de a hétköznapokban képtelen felvállalni az identitását a gonosz és előítéletes – brit – társadalom miatt. Számtalan megpróbáltatást követően azonban betér a nyitott és toleráns Starbucks egyik kiszolgálóegységébe, ahol végre önmaga lehet, és kávérendelésnél egy férfinevet, a Jamest mondja a kasszásnak. (A Starbucks üzleteiben ugyanis minden rendelésnél elkérik a vásárló nevét, hogy miután a kávék elkészültek, a vevőt ezen a néven szólítsák.)

 

London polgármestere még a közlekedési jelzőlámpákat is lecseréli

London polgármestere, a pakisztáni származású és muszlim vallású brit munkáspárti Sadiq Khan egyik Twitter-bejegyzésében amellett foglalt állást, hogy végtelen számú nemi identitás és társadalmi nem létezik, és mindenki annak vallja magát, aminek csak akarja.

Fotó: Ferrari / Profimedia

„A transzszexuális nők, nők. A transzszexuális férfiak, férfiak. A nem-bináris emberek, nem-binárisak. Minden társadalmi nemnek létjogosultsága van” – fogalmazott Khan. A londoni polgármester, aki nemrég barátként üdvözölte Karácsony Gergelyt, gendersemleges mosdókat és melegjelzőlámpákat vezetett be Londonban. A lámpákon a magányos zöld emberkék helyét leszbikus és meleg szerelmespárok vették át.

Nincs már fiú- és lányvécé

A nyugat-londoni Deanesfield általános iskola tanulói a nyári szünetről visszaérkezve az iskolában azt vették észre, hogy már nincs külön „lány WC„ és „fiú WC”, hanem gendersemleges mellékhelyiségeket használhatnak. Több szülő felháborodott, amikor kiderült, hogy a kislányuk nem meri használni a mosdót, mert kényelmetlenül érzi magát, ha fiúk is vannak bent. Volt olyan kislány, aki egész nap nem ivott, hogy ne kelljen mosdóba mennie, és volt olyan is, aki inkább hazáig „visszatartotta”. Ráadásul a mosdók rosszul vannak kialakítva, a WC-ket elválasztó falak nem érnek a padlótól a plafonig, így olyan esetről is tudnak a szülők, amikor a fiúk felülről „kukkolták” a lányokat.

 

Együtt kell zuhanyozni

Az Egyesült Államok hadserege arra készíti fel a seregben szolgáló nőket, hogy ezentúl nyugodtan zuhanyozzanak együtt a férfiakkal. Mindezt a transzszexuálisokkal való együttéléshez kapcsolódó kiképzés részeként várja el katonáitól a hadsereg.

Fotó: Shutterstock

Arra kérik, hogy fogadják el azt, hogy a saját nemi identitásuk meghatározásában még bizonytalan, azonban biológiai értelemben férfinak számító emberek velük együtt tartózkodjanak az olyan közös helyiségekben, mint a zuhanyzók, a laktanyák hálóhelyiségei és a körletek mosdói. Természetesen fordítva is ugyanezt kéri a hadsereg: a férfiaknak is el kell fogadniuk a női nemi szervekkel rendelkező katonatársaik jelenlétét.

És ezeket olvastad már?