Létrehozva: 2020.04.13.

Fény az alagút végén? Enyhítések Spanyolországban és Olaszországban is

Mintha a húsvét tényleg elhozott volna valamiféle feltámadást. A koronavírus által eddig legjobban sújtott két európai országban, Spanyolországban és Olaszországban is enyhítenek az eddigi nagyon szigorú korlátozásokon.

A gyáriparban és az építőiparban ahol már harmadik hete áll a munka Spanyolországban, holnaptól elindulhat a termelés. A munkába igyekvőknek holnap hajnaltól a nagy közlekedési csomópontokban több millió ingyenes maszkot osztanak szét, minden spanyol nagyvárosban.

Holnap hajnaltól elkezdődhet a munka a fémmegmunkáló üzemekben, az építőiparban, a tisztítóüzemekben, a hajógyárakban, valamint a szennyvízkezeléssel és a biztonsággal foglalkozó cégeknél.

Ez csak az építőiparban 1 millió 700 ezer ember munkába állását jelenti.

A spanyol korlátozások a legszigorúbbak közé tartoztak Európában, más országokban ugyanis jellemzően nem tiltották meg a munkát azoknak a munkaköröknek az esetében, ahol nem végezhető el otthon a munka. A 2 hetes, március 30-án bevezetett „totális hibernálás” mindenki más országnál nagyobb károkat okozott a spanyol gazdasági életben.

Több szakszervezet ugyanakkor tiltakozott a korlátozások ellen, mondván, hogy az a munkavállalók egészségét veszélyeztetheti.

Több ezer munkavállaló a könnyítések ellenére várhatóan megtagadja majd a munkát, arra hivatkozva, hogy az veszélyeztetheti az egészségét. A spanyol médiában sorra szólalnak meg olyanok akik kilátásba helyezték a „járvány-sztrájkot”. Többen felszólították a szakszervezeteket, hogy tiltakozzanak a szerintük túl korán elrendelt enyhítések miatt.

A visszatérő munkavállalóknak azt tanácsolják, hogy ne adják oda másoknak az általuk használt felszereléseket, viseljenek kesztyűt és maszkot, tartsanak legalább másfél méter távolságot.

Más vállalkozások, beleértve bárokat, éjszakai klubokat, kocsmákat és éttermeket, továbbra is zárva vannak, és hetekig így maradhatnak.

Cégvezetők sora jelentette ki, hogy az újrainduló munka biztosítása érdekében szigorú előírásokat vezetnek be. Több műszakot indítanak, lépcsőzetes munkakezdést vezetnek be, hogy minél kevesebb ember tartózkodjon egyszerre, egy időben a munkahelyeken.

Kisebb könnyítések Olaszországban és Dániában is

Időközben Olaszország is enyhít a szigorú rendelkezéseken, megengedik, hogy a könyvesboltok, az irodaszereket és a gyermekruházatot árusító üzletek holnap újra kinyissanak.

Dániában az iskolák és a napközi otthonok szerdától ismét működhetnek, így több százezer szülő térhet vissza a munkahelyére.

Dániában egyértelműen félnek attól, hogy a mély recesszió még a járványnál is nagyobb károkat és romboló társadalmi feszültségeket okozhat.

Frederiksen miniszterelnök asszony, sokak szerint túl őszintén azt mondta a múlt héten: „A helyzet, amelyben vagyunk, sokkal bonyolultabb, mint kizárólag az emberi életek kérdése.”

Ausztriában is

Ausztria volt az első ország, amely részletes terveket dolgozott ki a korlátozások megszüntetésére, például a kisebb üzletek kedden, május 1-jén újra kinyithatnak.

Az osztrák kormány bejelentette, hogy húsvét után újra kinyithatnak a kisboltok és a kertészeti üzletek, május elsejétől pedig a fodrászszalonok és a plázák is fogadhatnak vendégeket. Az osztrák kancellár szerint a következő hét kulcsfontosságú lesz.

„Ausztria gyorsabban és határozottabban reagált, mint a többi ország. Ezért tudtuk eddig elkerülni a legrosszabbat. A korlátozások korai bevezetése miatt előbb lábalhatunk ki a válságból„ – magyarázta Sebastian Kurz, aki azt is hozzátette, hogy ha ismét elkezd romlani a helyzet, a hatóságok bármikor behúzhatják a vészféket.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat