Létrehozva: 2020.09.03.

Ezért nincs Karácsonynak jogosítványa, többször is megbukott a vizsgán

Sokak szerint ezért sem kedveli az autósokat a főpolgármester, ezért is próbálja a lehető leginkább kiszorítani őket. Az egykori gépjárműoktatók szerint folyton bizonytalankodott, sőt félt autóvezetés közben, ezért kellett többször is megbuktatni. Aztán a sokadik hiábavaló próbálkozás után örökre lemondott a jogosítványról. Közben meg kitalált egy mesét, hogy miért is nem akar autót vezetni.

Nyilvánvalóan valamiféle zsigeri ellenszenv vezeti a főpolgármestert az autósokkal kapcsolatban. Soha egyetlen gondolata nincs arról, hogy az ő életüket könnyítse vagy, hogy gyorsítsa az akadozó forgalmat. Ebben nagy szerepe kell legyen annak, hogy képtelen volt jogosítványt szerezni.

Pedig többször is nekifutott. A RIPOST információi szerint a KRESZ-vizsgán – itt sem elsőre – még valahogy, a lécet súrolva átbirkózta magát, de aztán csúnya kudarc lett a vége.

Képtelen volt jogsit szerezni. Kényszerből maradt a kerékpár? MTI/Kovács Tamás

Az oktatók – akiket sikerült megtalálnunk – kint a forgalomban, a gyakorlati oktatáson láthatták Karácsonyt. Főként arra emlékeznek, hogy folyton bizonytalankodott. Nem merte felvenni a tempót, késve döntött egy útkereszteződésben, nem tudta eldönteni, hogy kinek van előnye. Egyszer még arra is rákérdeztek, hogy minden rendben van-e a szemével, tényleg megkapta-e az orvosit.

„Olyan volt, mintha nem látna rendesen” – idézte fel az egyik gépjárműoktató.

Nem csoda, hogy többször is bukás lett a vége, egyetlen vizsgabiztos sem merte vállalni a rizikót, hogy jogosítványt kapjon. A RIPOST forrásai bizonytalanok abban, hogy hányszor is bukott meg Karácsony a vizsgán. De hogy többször, az biztos. Kétszer biztosan, ez bizonyítható, de van, aki szerint négyszer is nekiszaladt, mert másik iskolában is próbálkozott, hátha nem vele van a baj, de hiába.

Mindig bukás lett a vége. A nyilatkozók szerint ugyanaz volt a baj minden alkalommal. Karácsony félt és bizonytalankodott, nem tudott egyértelmű döntéseket hozni vezetés közben, például amikor a Nagykörúton komoly forgalomban kellett vezetnie.

A jogosítványt megszerezni képtelen Karácsony soha nem fog végigkínlódni egy dugót a Nagykörúton. Zsigeri ellenszenv az autósok iránt? Fotó: Markovics Gábor

A többszörös kudarc után Karácsony egyszer csak feladta, amit azzal indokolt az oktatók előtt, hogy „ő most már tudja, nem erre született”.

A Karácsonyt megbuktató vizsgabiztosok később megdöbbenve hallották azt a „hivatalos” magyarázatot, hogy azért nincs jogosítványa, mert nem is akarja, hogy legyen. Még azt is hozzáköltötte, valószínűleg a PR- tanácsadók javaslatára, hogy azért nem akar vezetni, mert gyerekkorában az édesapját súlyos baleset érte. Arról tudatosan hallgat, hogy hiába próbálkozott, hogy többször is megbukott a vizsgán, hogy minden oktató egyértelműen alkalmatlannak minősítette az autóvezetésre.

Részlet az ATV műsorából. Magánszféra, a riporter Péterfi Judit.

Így készül a píár kamu:

 

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

life.hu

Négy csillagjegy szülöttei úgy bánnak az édesanyjukkal, mint egy királynővel

vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

metropol.hu

„Mikes Anna csak egy van” – durván beszóltak Tóth Gabinak

mandiner.hu

Putyin elmondta, hogy megtámadná-e Európát

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Varga Judit vallomása: „Egy lelki-beszűkült állapotban tartott engem”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút

POLITIK

Az oroszok újra Herszont támadják

POLITIK

A brit légierő hat vadászgépe Romániába érkezett