Létrehozva: 2019.11.07.

Erdogan Budapest után Washingtonba indul

Donald Trump Twitteren jelentette be a török elnök rendkívüli amerikai látogatását. Erdogan Budapest után nem sokkal máris Washingtonba látogat.

Donald Trump amerikai elnök telefonon beszélt Recep Tayyip Erdogan török államfővel, és megállapodtak abban, hogy a török elnök november 13-án Washingtonba látogat.

 

Trump az üzenetben közölte, hogy a telefonbeszélgetésben szó volt a terrorizmusról, valamint a szíriai helyzetről is.

Recep Tayyip Erdogan török államfő találkozik Donald Trump amerikai elnökkel november 13-án Washingtonban – jelentette be hivatalosan is a török elnöki hivatal a vezetők közötti telefonbeszélgetést követően.

Erdogan Trump meghívására látogat a Fehér Házba. A két ország közötti feszültség miatt a hivatalos megerősítésig nem volt teljesen biztos, hogy a török elnök elfogadja-e az invitálást. Erdogan a hét elején azzal is fenyegetett, hogy lemondja amerikai útját.

A török elnököt két voksolás is feldühítette a minap az amerikai képviselőházban, ahol október 29-én megszavazták, hogy népirtásnak ismerik el az örmények ellen száz évvel ezelőtt a törökök által elkövetett mészárlásokat, illetve szankciókat sürgettek Törökország ellen az északkelet-szíriai offenzívája miatt.

A nézeteltérések ellenére Trump és Erdogan kapcsolata erősnek számít. Kettejük október 6-i telefonbeszélgetése után jelentette be az amerikai elnök, hogy kivonja az addig a helyi kurdokat támogató katonáit Északkelet-Szíriából, utat nyitva ezzel Törökország offenzívája előtt. Trump döntését hazájában is sokan bírálták.

Az amerikai elnök a telefonbeszélgetést követően – helyi idő szerint szerdán – erősítette meg Twitteren, hogy Erdogan a jövő héten felkeresi. Trump szerint nagyon jó telefonbeszélgetés zajlott közte és a török vezető között, amelynek során érintették a török-szíriai határ kérdését, a terrorizmus felszámolását és a kurdokkal szembeni ellenségeskedés lezárását.

Erdogan tájékoztatott, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet több harcosát elfogták – tette hozzá.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szétplasztikáztatta magát, és teljesen lecsúszott az egykori gyönyörű szexszimbólum - drámai képek

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

mandiner.hu

Béketárgyalás vádjában bűnösnek találtatott

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

mandiner.hu

Nem volt jókedvében Jürgen Klopp, elmondta a véleményét Szoboszlairól is a vesztes meccs után

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Mutatjuk, hol jár a legnagyobb otthonfelújítási támogatás

POLITIK

A csokoládékirály elindul Zelenszkij ellen az ukrán elnökválasztáson

POLITIK

Szexrabszolgaként tartottak, kínoztak meg lányokat a Németországban letartóztatott migránsok

POLITIK

Több tízezer forint plusz pénzt ér ez a hír a nyugdíjasoknak

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye