RETRO RÁDIÓ

Elrendelték a nyomozást a fővárosi ingatlanüzérkedés miatt

Létrehozva2021. 11. 18. 08:21

A Nemzeti Nyomozó Iroda elrendelte a nyomozást annak a fővárosi ingatlannak az értékesítése miatt, amelynek ügyében Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő tett feljelentést korábban, és amelyre a Városháza tervezett eladásával kapcsolatos sajtóhírek nyomán derült fény.

Budai Gyula elmondta: a nyomozó iroda arról tájékoztatta, hogy múlt héten beadott feljelentése nyomán elrendelték a nyomozást.

A kormánypárti képviselő felidézte:

befolyással üzérkedés megalapozott gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, miután a sajtóban megjelent egy titokban rögzített felvétel, amelyen két férfi egy fővárosi telek megszerzéséről beszél.

Hozzátette: a sajtó feltárta, hogy a XII. kerületben egy ipari területről van szó, amelyet Grébics Ingatlan Zrt. vásárolt meg bruttó 101 millió forintért a Fővárosi Önkormányzattól. Budai Gyula közölte: a hangfelvétel és a sajtóban megjelent információk alapján megalapozott a gyanú, hogy az ismeretlen tettesek hivatalos személyt befolyásoltak, amikor elmentek a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. épületébe és ott megállapodtak egy ott dolgozó ügyintézővel, hogy segítsen megnyerni egy pályázatot, valamint ezért a segítségért kétmillió forint „előleget” is elkértek.

Budai Gyula beszámolt arról is: a feljelentéséhez csatolta az ügyben napvilágot látott sajtóhíreket is, amelyek szerint a feljelentésben szereplő ingatlan adásvételében fontos szerepet játszott az a Berki Zsolt, akinek a neve a Városháza feltételezett eladásával kapcsolatban is szóba került.

Az Anonymus-maszkos alak újabb nyilvánosságra hozott információi szerint jutaléki rendszer működhet a fővárosi önkormányzatnál egyes ingatlanügyletek esetében, és a szálak a Városháza eladására korábban szerződést kötő Berki Zsolttól egészen az egyik főpolgármester-helyettesig vezethetnek.
Kedden reggel az Anonymus-maszkos alak újabb hangfelvételt tett közzé, amelyben korrupció gyanúja is felvetődik. A nyilvánosságra hozott információk szerint jutaléki rendszer működhet a fővárosi önkormányzatnál egyes ingatlanügyletek esetében, és a szálak a Városháza eladására korábban szerződést kötő Berki Zsolttól egészen az egyik főpolgármester-helyettesig vezethetnek.
Mint ismert, Karácsony Gergely pénteken bejelentette, hogy annak ellenére sem váltja le Barts J. Balázst a fővárosi vagyonkezelő éléről, hogy – a főpolgármester állítása szerint – a tudta és engedélye nélkül a Városháza eladásáról tárgyalt idén májusban. Kedden reggel a rejtélyes álarcos alak újabb hanganyagot juttatott el a sajtónak, amiből az derül ki, hogy a főpolgármester közvetlen környezetében is lehetnek érintettek gyanús ügyekben.

Egy titokzatos októberi beszélgetés

A hangfelvételen Gansperger Gyula – idén október 6-án elhangzott – beszélgetését halljuk egy ismeretlen férfival, amiben a volt Wallis-vezér, aki a májusi tárgyaláson is ott volt Barts Balázsnál, kifejti, hogyan történnek a fővárosnál az ingatlaneladások. – Igazándiból nem látunk tisztán. Mindig mondjuk, hogy a mesterek. Kit értünk mesterek alatt? Mert számunkra egy vagy maximum két mester létezik – halljuk egy eddig ismeretlen férfi hangját, majd Gansperger Gyula válaszol:

Én elmondom neked, amit én tudok.

A felvétel ezután így folytatódik: – Na. – Tehát a következőképpen áll fel ez a csapat, amit én megismertem. A Zsolt frontol. – Azt tudom. A Zsolt mindenkit frontol. – Van egy Berki Józsi nevű figura. Aki vagy az unokatestvére a Zsoltnak, vagy a testvére. – Nem ő a Kiss Péternek, a…? – Ő volt a Kiss Péternek valami balkeze. A Kiss Ambrus volt a Kiss Péter titkárságvezetője. Tehát most a Berki Józsi a Kiss Ambrussal dolgozik együtt. – Jó. Tehát a Kiss Ambrusnak az embere a Berki Józsi, akivel együtt csinálják. És a Berki Józsinak a testvére vagy unokatestvére a Berki Zsolt. – Igen. – Jól értjük ezt!? – Abszolút jól értitek. Tehát itt lép be a Berki család ebbe a buliba. Az elhangzottak szerint tehát Berki Zsolt, aki – amint lapunk megírta – korábban szerződést kötött a Városháza eladására egy ingatlanirodával, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel állhat kapcsolatban. Ez azért is érdekes, mert Barts Balázs pénteken közreadott jelentésében azt állította Berkiről, hogy külső szereplőként mindössze ingatlanok eladásánál szokott közvetíteni, és még 2017-ben kereste meg először a fővárosi vagyonkezelőt, de most Gansperger Gyula arról számol be, hogy a férfinak politikai kapcsolatai vannak, ráadásul már a testvére (vagy unokatestvére) is rendelkezett ilyenekkel, hiszen Kiss Péternek, a volt szocialista miniszternek volt az embere.

Mert ők nagyon jóban vannak

A felvételen ezután Gansperger Gyula nem másról beszél, mint arról, hogy Kiss Ambrus és Tordai Csaba a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon emberei, akiket Bajnai ajánlott be Karácsony Gergelynél, és hatalmas befolyással bírnak a fővárosnál. Mint ismert, Bajnai Gordon, akit Gansperger jól ismer, hiszen kollégák voltak a Wallisnál, a kezdetektől segíti Karácsony Gergelyt, akit az elsők között biztosított nyilvánosan is támogatásáról, amikor az elindult a miniszterelnök-jelöltségért az előválasztáson. Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy Gansperger Gyula „jutaléki rendszerről” beszél, amelyben Kiss Ambrus is érintett, méghozzá Berki Zsolton keresztül, akinek a pénzt ki kell fizetni.
Ez a kijelentés már konkrét korrupció gyanúját veti föl, mégpedig olyanét, amelyben a főpolgármester-helyettes és a Városháza eladására korábban szerződést kötő férfi is érintett.

És még bele sem mentünk igazán

A beszélgetés folytatásában arról esik szó, hogy Barts Balázs a korábban taglalt szisztémában adhatott el egy hatalmas telket a Bécsi úton. Ráadásul az is elhangzik a felvételen, hogy Bajnai Gordon emberei dolgoznak Karácsony Gergely mellett, és az ő feladatuk, hogy elintézzék, a többi főpolgármester-helyettes nehogy „beletúrjon” bizonyos ügyekbe. Az álarcos alak legújabb jelentkezése után tehát már konkrét, a főváros vezetéséig gyűrűző korrupció gyanúja merül föl, hiszen arról hallhattunk, hogy a Városháza eladásának tervén túl Berki Zsolt az egyik főpolgármester-helyettessel – a volt baloldali miniszterelnök, Bajnai Gordon emberével – Kiss Ambrussal jutaléki rendszert működtet, és Gansperger Gyula fizetett is nekik valamilyen ügylet keretében. Mindezen felül pedig a maszkos alak azzal a rejtélyes kijelentéssel zárta a videót, hogy

„és még bele sem mentünk igazán.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.