Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2019.09.29.

Elképesztő története van Jászai Mari és Rákóczi fájának

Október 1-jéig lehet szavazni, melyik legyen idén az Év fája. Mind a tizennégy döntős különleges valamiért, mindegyiknek története van, fontos szerepet töltenek be a helyiek életében. A Ripost most bemutatja az esélyeseket.

Millenium tölgy, Dunakiliti

A római katolikus templom előtt egy 123 éves éves kocsányos tölgy áll. A fát Kiliti község lakói ültették a Millennium alkalmából 1896-ban, túlélt viharokat, árvizeket. A helyiek nagy becsben tartják azt a ceruzarajzot (lent), amin a fa még csak 15 esztendős.

Annyira meghatározza a faluképet, hogy a község címerébe is belefoglalták.

 

Szabadságfa, Kaposvár

A Berzsenyi Dániel tagiskola udvarán álló kocsányos tölgyet a helyiek Szabadságfa néven ismerik.

1929-ben ültették, a trianoni határról, Írottkőről került Kaposvárra, gyökereire Kassáról, Kolozsvárról és Nagyváradról hoztak földet. Hány berzsenyis diák életét végigkísérte!

 

Nagy platán, Gerla

A gerlai kastély angolparkjában lévő nagy platánfa legalább 160 éves, gyökerei a legjobb ülőhelynek számítottak a parkban. Termésével minden évben nagy csatát vívtak a lányok és a fiúk. Sajnos ma csak kerítésen kívülről csodálhatjuk, magánkézbe került a kastéllyal együtt.

 

Szentkúti Öregharcos, Vasvár

A Natura 2000 természetvédelmi övezetben, Vasvár határában, a Szentkúti Parkerdőben van egy kocsányos tölgy. Több társa is volt, de csak ez menekült meg attól, hogy kivágják, amikor színpadot létesítettek. 130 éve őrzi Vasvárt, fogadja a kegyhelyre igyekvő zarándokokat, sok ember fohászát meghallgatta.

 

Fekete nyár – Ácsteszér

A Bakonyi legenda szerint ez alatt pihent meg Táncsics Mihály, amikor négy nap gyaloglás után hazaért szülőfalujába. A monda szerint egy egész napig ült a fa alatt. A falu lakói azóta is minden falunapon feldíszítik a 200 éves fát.

 

Ezeréves tölgy, Ziliz

A település határában, egy lankás domboldalon áll az Ezeréves Tölgy. A helyi legenda szerint II. Rákóczi Ferenc ehhez a fához kötötte a lovát, amikor átutazóban volt. Az öreg tölgyet több villámcsapás is érte, de a megmaradt ágain egészséges a lombozata. Gyakran csókolóznak alatta szerelmespárok.

 

Tölgyfa, Makó

A Nap utcában, a Gruber család udvarán áll egy százéves tölgy, ami rengeteg madárnak ad otthont. A család nagy becsben tartja, szerintük az eszmei értéke eléri a 20 millió forintot.

Széchenyiek körtefája, Fertőszéplak

Az egykori Széchenyi kastély tövében, a Széplaki hármashalomnak nevezett barokk templom és kálvária együttes szomszédságában áll az öreg körtefa, amit a legenda szerint maga Széchenyi István ültetett ősei emlékére. Félig már kidőlt, de még mindig sok termést hoz, az iskolások legnagyobb örömére.

 

Nagy nyárfa, Vindornyalak

Zala megyében, Keszthely mellett a 80 lakosú településen, a Vindornya láp északi szélén áll egy monumentális fekete nyárfa.

 

A 150-200 éves fa belsejét valamikor kiégették, lehet, hogy ez konzerválta. Akkora üreg keletkezett, amelyben akár 6-7 ember is állva elfér. A legenda szerint a hírhedt bakonyi betyár, Savanyú Jóska is megpihent alatta.

Tündér-tölgy, Győrszemere

A 300 éves kocsányos tölgyről nevezték el az utcát, amelyben áll. Azt beszélik, hogy csemeteként tanúja volt a Rákóczi-szabadságharc egyik csatájának 1704. június 13-án. A fáról Jászai Mari színésznő is megemlékezett önéletrajzi könyvében, sokszor üldögélt alatta. A tölgy mellett van egy tó, a mese szerint ma is tündérek élnek benne, táncukban gyönyörködhetünk minden hajnalban a tó partjáról.

 

Hárskapocs, Szentendre

180 éves hársfa áll a Bükkös pataktól nem messze, egy kis dombocskán, ahol öt utca is összefut. Gyakran adnak itt találkozót egymásnak a helyiek, és szeptember második szombatján, a hársfa-ünnepen is itt gyülekeznek.

 

Platán, Jákó

A Bíró-kúria díszkertjében 1900-ban ültették ezt a platánt több társával, de csak ez élte túl a világégéseket. A fa törzsén régóta hatalmas üreg tátong, ami jó szolgálatot tett bújócska idején. Csakhogy tíz éve egyre összébb húzódik a lyuk, ma már nem fér el benne egy óvodás. A helyiek szerint azért gyógyul a fa sebe, mert sok szeretetet kap.

 

Terebélyes eperfa, Imrehegy

Az 1800-as évek végén papok ültették az eperfát a mai Tulahomoki major területén. Törzsének a kerülete 800 centi! A sokat látott fa ma éjszakai túrák végállomása és vetélkedők helyszíne.

 

Juharfás út, Tiszadob

Száztíz hegyi juhar őrzi a Széchenyi gátat, amiket a Tisza szabályozásakor ültettek. A fasor fennmaradásának érdekében idén 107 hegyi juhar csemetét ültettek a meglévő fák közé.

 

A tavalyi nyertes Európa fája is lett!

Tavaly a pécsi havi-hegyi templom bejárata előtt álló öreg mandulafa nyerte a magyar szavazást, majd 14 ország győztes fáját utasította maga mögé, és így első helyen végzett az Év európai fája szavazáson is! A csavarodott törzsű, különleges növényt a pécsi Janus Pannonius Múzeum fogadta örökbe. Az idén fennállásának 115. évét ünneplő múzeum több ponton is kapcsolódik a mandulafához: az intézmény névadója, Janus Pannonius pécsi püspök-költő 1466-ban írt egy dunántúli mandulafáról, mely az örök megújulás sajátos szimbóluma lett a városban.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra