Létrehozva: 2020.09.10.

Elérte legmagasabb pontját az új Néprajzi Múzeum – videó

A Liget Budapest projekt keretében az 56-osok terén készülő múzeumépület idén őszre lesz szerkezetkész állapotban és 2022-től várja majd a látogatókat.

A magyar Napur építésziroda által tervezett új Néprajzi Múzeum a Városliget szélén egykor állt parkoló helyén épül, a térszint felett két hatalmas dombot képezve – mondta el a ház csütörtöki sajtóbejárásán a Liget Budapest projekt miniszteri biztosa.

Baán László emlékeztetett arra, hogy az egyedi formájú épület terveit nagyon erős, építész „világsztárokat” felvonultató pályázaton választotta ki a nemzetközi zsűri, és a fejlesztés azóta több rangos nemzetközi díjat is elnyert már.

Kemecsi Lajos főigazgató hangsúlyozta, hogy az általa vezetett Néprajzi Múzeum 150 éves története során először költözhet majd kimondottan saját igényei szerint kialakított otthonba, ahol végre világszínvonalú körülmények között mutathatja be gyűjteményét, az eddiginél háromszor nagyobb kiállítótérben.

origo.hu

Halálosan megfenyegették az iszlamisták a szlovákiai magyar iskolásokat

origo.hu

Félelmetes bejelentés érkezett: hamarosan megérkeznek az amerikaiak Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

ripost.hu

Érik a botrány? Teljesen ki kelt magából Vilmos herceg

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Látványos, rövid kisfilmen pillanthatunk bele a Fertő-Hansági nyári ludak életébe

ripost.hu

Jó hír az autósoknak! Szerdától tovább csökkennek az üzemanyagárak

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

A gazdasági együttműködés fokozása, ezért jön a kínai elnök

POLITIK

Itt a teljes névsor: Ők indulnak Budapesten a polgármesteri címekért

POLITIK

Zelenszkij elleni merényletet hiúsítottak meg?

POLITIK

Gyurcsány emberei Karácsony csapatában