Létrehozva: 2019.11.21.

Egyre biztosabb: Gyurcsány és Czeglédy áll a szexvideóbotrány mögött

Szépen lassan kirajzolódik a kép. Hogyan „bűvészkedett” a zsaroló szexvideóval a Gyurcsány klán, s hogyan vezetnek a szálak egyre biztosabban a börtönviselt Czeglédyhez, Gyurcsány jobbkezéhez.

Mint ismeretes, Póczik József egykori válogatott labdarúgót, korábbi DK-s önkormányzati képviselőjelöltet gyanúsítják azzal, hogy egy szexvideóval megzsarolta Borkai Zsoltot, sőt egyre többen állítják, hogy a felvételek kiszivárogtatása mögött a Demokratikus Koalíció, sőt személyesen Czeglédy Csaba és a „főkolompos” Gyurcsány Ferenc áll. Amúgy elsőként a Jobbik győri politikusai állították, még a kampány idején, hogy a Demokratikus Koalíció a szexvideóbotrány értelmi szerzője és kivitelezője.

Zsarolt is a Gyurcsány-káder?

A kiszivárgott információk szerint Póczik nem pusztán a titokban készült felvételeket mutatta meg a győri polgármesternek, de kapcsolatba hozható azzal a férfival is, aki a prostituáltakat kiközvetítette.

Az már bizonyos, maga az érintett is beismerte, hogy Póczik József kopogtatott be hosszú hónapokkal ezelőtt a polgármesterhez. Az a Póczik, aki 2014-ben a DK, tehát a Gyurcsány-párt színeiben indult képviselőjelöltként a győri önkormányzati választáson.

A 24.hu úgy tudja, hogy Póczik először négy fotót mutatott Borkainak az adriai túráról, és tízmillió forintot kért értük. A pénz átadásáról állítólag hangfelvétel készült (nincs információ arról, hogy előre egyeztetett vagy titkos módon), valamint a felek aláírtak egy dokumentumot is, amelyben Póczik ígéretet tett arra, hogy a képekből nincs másolata, az átadott fotókkal kapcsolatban pedig nincs további követelése.

Egy további verzió szerint Póczik azonban vérszemet kapott, és másodszor is megjelent Borkainál. Ekkor már több tucat fotót vitt magával, és húszmillió forintot követelt. Ezúttal azonban elhajtották, hivatkozva a korábban általa is aláírt dokumentumra.

Sokan azt is tudni vélik, miként juthatott hozzá az adriai felvételekhez az egykori válogatott focista. E szerint egyik közeli ismerőse rokoni kapcsolatban áll a felvételt eleve zsarolási szándékkal készíttető férfival, aki megszervezte a prostituált lányok kiutaztatását a horvátországi jachtos kiruccanásra.

Egy informátor szerint a nők készítették a felvételeket, ezért is vette őket őrizetbe a rendőrség a zsarolási üggyel összefüggésben. Póczik a közeli ismerőse révén juthatott hozzá az anyaghoz, aki pedig a rokonától szerezte meg azt.

Könnyű kirakni a mozaikot, hogyan került egyáltalán az ügy a Gyurcsány-párt „agyközpontjához”, ki és hogyan mozgatta Póczikot.

Pócziknak egykor csapattársa volt a Rába ETO-ban Glázer Róbert, akivel nemcsak a nyolcvanas években a (közép)pályán játszottak egymás mellett, de 2016-tól közösen edzették az ETO öregfiúk csapatát is. A ma is élő kapcsolat okán bizonyos, hogy Póczik már azelőtt is személyesen ismerhette a DK-s Glázer Tímeát, a győri ellenzék közös polgármesterjelöltjét, Glázer Róbert testvérét, hogy ugyanahhoz a párthoz csatlakoztak volna. Glázer Tímea pedig már napi kapcsolatban állt és áll Czeglédyvel, Dobrev Klárával és persze Gyurcsánnyal...

Glázer Tímea a DK regionális koordinátora, hozzá tartozik Vas megye is, és a Nyugat.hu-nak (Czeglédy Csaba lapja) elmondta, hogy korábban focimeccsek miatt is gyakran járt Szombathelyre, mivel a testvére kétszer is volt a Haladás edzője.

Az október 19-i, „Viszlát, Borkai!” elnevezésű akciót így már Szendrő-Németh Tamás szombathelyi ügyvéd, civil aktivista, Czeglédy Csaba régi jó ismerőse vezényelhette.

Az ügynek nyilvánvaló folytatása következik a közeli napokban.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tízezrek tartják őrült nyomás alatt Marco Rossit

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

mandiner.hu

Hont András kérdőre vonta Bayer Zsoltot: Tíz éve rühellitek, utáljátok, kerülitek? Hát, ti tartottátok el!

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat