Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.04.23.

Egy vasat sem kaptunk az Európai Uniótól a védekezésre

Semmivel nem kapott több pénzt az Európai Uniótól Magyarország a koronavírus-járvány idején – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

Perényi Zsigmond kifejtette, az uniós költségvetést egy és hét évre rögzítik, ezek a számok nem változtak, vagyis Magyarország egyetlen eurócenttel sem kapott több vagy kevesebb pénzt.

Fotó: Kurucz Árpád

A sajtóban felbukkant, az ellenzék által is hangoztatott plusz 2000 milliárd forintos uniós támogatás nem igaz – jelentette ki az államtitkár. Kifejtette: az uniós támogatásoknál van egyfajta előleg, amelynek a fel nem használt részét vissza kell utalni. Erről döntöttek úgy – és ez más országoknak biztosan segít -, hogy az előleget nem kell visszaadni, ami kamatmentes hitelnek felel meg. Ugyanakkor a hétéves költségvetési ciklus végén ezzel is el kell számolni – hívta fel a figyelmet.

Mivel Magyarország már kimerítette ezt a keretet, rajta ez nem segít – tette hozzá Perényi Zsigmond.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra