Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.01.

Brüsszel se csináljon ideológiai kérdést a vakcinákból

Nem engedjük meg sem Brüsszelnek, sem a magyar baloldalnak, hogy elvitassák a magyar szakemberektől azt a képességet és azt a jogosultságot, hogy eldönthessék, a vészhelyzetben Magyarországon milyen oltóanyagot lehet használni – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter a bécsi ötök külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón kiemelte: a vakcina jelenti az igazi megoldást a koronavírus-járványra. Ezért oltóanyag, sok oltóanyag és biztonságos oltóanyag kell, utóbbi kapcsán pedig az Európai Gyógyszerügynökség vagy – a vészhelyzetre való tekintettel – a nemzeti hatóságok hozhatnak döntéseket, amelynek elvitatása az európai szabályokkal szembemenő álláspont.

A tárcavezető hangsúlyozta:

nem engedhetjük meg Brüsszelnek azt, hogy politikai ideológiai vitát csináljon a vakcinakérdésből, hogy politikai nyomásgyakorlásra használja fel a vakcinabeszerzéseket, mert ezzel az emberek életével játszana.

Akik lebeszélik a magyar embereket az oltásról, ezáltal az életüket sodorják veszélybe, és ez megengedhetetlen – szögezte le.

A miniszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a keleti vakcinák nélkül nagy bajban lennénk, ugyanis ha hazánk nem vásárolt volna efféle oltóanyagot, akkor május végéig 3,5 millióval kevesebb embert tudnánk beoltani, továbbá jelezte, hogy jelenleg is úton van 280 ezer orosz vakcinadózis, amely az oltóanyagok beszerzése óta a második legnagyobb vakcinaszállítmánynak felel meg.

Szijjártó Péter arra is kitért, hogy

a járványhelyzetre tekintettel a közép-európai országok még inkább egymásra vannak utalva, főleg mivel komoly korlátozó intézkedések lépnek életbe ismét, amelyek gondot okoznak az embereknek és nehézséget a gazdaságnak.

Annak érdekében tehát, hogy a nehézségeket a minimálisra szorítsák, koordinálni kell a lépéseket, főleg amiatt, hogy a gazdaság működéséhez szükséges teherszállítás és az ingázók közlekedése továbbra is a lehető legkevesebb akadállyal szembesüljön – magyarázta a miniszter. Emellett pedig azért is fontos – fűzte hozzá –, mert Magyarországnak Ausztriával, Szlovéniával, Csehországgal és Szlovákiával 30 milliárd eurót meghaladó kereskedelmi forgalma van.

A bécsi ötök (Magyarország, Ausztria, Szlovénia, Csehország és Szlovákia) külügyminisztereinek tanácskozását követő közös sajtótájékoztatón kiemelte: a vakcina jelenti az igazi megoldást a koronavírus-járványra. Ezért oltóanyag, sok oltóanyag és biztonságos oltóanyag kell – húzta alá.

Felmerült a kérdés, ki dönthet arról, hogy egy oltóanyag biztonságos vagy sem – mondta, hozzátéve, hogy erre világos európai szabályok vannak. Erről az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) vagy – a vészhelyzetre való tekintettel – a nemzeti hatóságok is hozhatnak döntéseket. Ez utóbbit elvitatni európaiatlan, az európai szabályokkal szembemenő álláspont – fogalmazott Szijjártó Péter.

A magyar szakemberek világos döntéseket hoztak – mondta, hozzátéve: Magyarországon most a legtöbb típusú oltóanyag elérhető.

„Keleti vakcinák nélkül nagy bajban lennénk, mert ha nem vásároltuk volna meg őket, május végéig 3,5 millió emberrel kevesebbet tudnának beoltani” – húzta alá.

Jelezte, hogy úton van 280 ezer orosz vakcinadózis, ami azt jelenti, hogy ez a második legnagyobb vakcinaszállítmány, amely Magyarországra érkezik, amióta az oltóanyagok beszerzése zajlik.

Mindamellett nyugtázta, hogy a közép-európai országok egymásra vannak utalva. „Így van ez normál körülmények közepette is, de most, hogy ilyen nagy a baj, még inkább” – tette hozzá.

Főleg, hogy komoly korlátozó intézkedések lépnek életbe ismét, amelyek gondot okoznak az embereknek, és nehézséget a gazdaságnak – emelte ki.

Úgy vélte: azért, hogy ezeket a nehézségeket a minimálisra szorítsák, koordinálni kell a lépéseket, főleg annak érdekében, hogy a gazdaság működéséhez szükséges teherszállítás és az ingázók közlekedése továbbra is a lehető legkevesebb akadállyal szembesüljön.

Fontos azért is – mondta -, mert Magyarországnak 30 milliárd eurót meghaladó kereskedelmi forgalma van az említett négy országgal.

Ez volt a bécsi ötök külügyminisztereinek ötödik találkozója: tavaly júniusban Bécsben, júliusban Budapesten, szeptemberben Brdo pri Kranjuban, novemberben pedig videokonferencia keretében tárgyaltak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

Victoria Beckham ilyen valójában: kitálaltak a zárt ajtók mögötti viselkedéséről

life.hu

Bridgerton-körmök: ez a trend meghozza az étvágyat az új évadhoz

mandiner.hu

Ami elromolhat, az el is romlik – Murphy helyett Vad Fruttik koncertbeszámoló

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter testőrei elfoglaltak egy teljes vasúti kocsit. Mitől fél?

POLITIK

Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK

Magyar Péter üvöltve fenyegette a feladatukat végző rendőröket. Újabb részletek a hivatalos jegyzőkönyvből

POLITIK

Tűzzel játszanak a nyugati politikusok: az orosz atombombák nem állnak bevetésre készen?

POLITIK

Gyurcsány testőre vigyáz Karácsonyra is

POLITIK

Magyar Péter összeállt azzal, aki nárcisztikus idiótának tartja

POLITIK

Tüntetés Franciaországban, migránskéselés áldozata lett egy 15 éves fiú

POLITIK

Az oroszok új rakétája 18 ezer kilométerre elér