Létrehozva: 2017.10.17.

Gyurcsányék folyamatosan pénzelték a diákok pénzét lenyúló Czeglédyt

Az Origó birtokába jutott dokumentumok szerint rendszeres pénzmozgás lehetett a diákpénzeket eltüntetõ szocialista ügyvéd és Gyurcsány cégei között. Tiltott pártfinanszírozás?

A DK elnöke korábban kissé zavartan, a dolgokba bele-belebonyolódva azt nyilatkozta, hogy csak idén kereste meg őt Czeglédy, hogy pénzügyi gondjain segítsen, mert a diákok hiányzó pénzét kéne visszafizetni. Időközben azonban kiderült, hogy a bukott miniszterelnök nem egészen "tényszerű", hiszen Czeglédy és az Altus között már tavaly létrejött egy kölcsönszerződés.

Ráadásul Gyurcsány arról panaszkodott, hogy  Czeglédy letartóztatása miatt veszni látszik a kölcsön összege, miközben a dokumentumok szerint a tavalyi kölcsönt Czeglédyék kamatostul visszafizették.

A napokban előkerült egy több- oldalas, a kölcsönszerződéseket részletesen szabályozó, csak banki körökben használatos, profi pénzügyi szakemberekre valló irat is, amely arra utal, hogy Gyurcsányék és az adócsalás vádjával letartóztatott Czeglédy, aki mellékesen emeszpés politikus, rendszeresen "pénzeztek" egymással. Ez pedig már Gyurcsány pártja révén felveti a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is!

Mint ismeretes, az Európai Unió csalás elleni hivatalához, az OLAF-hoz fordult Deutsch Tamás fideszes európai parlamenti képviselő, mert kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc cége, a másfél milliárdos(!) uniós megbízást elnyerő Altus adott pénzt Czeglédy Csabának. Méghozzá abból a pénzből, amit az Európai Bizottság  adott  a Gyurcsányék vezette  Altus  konzorciumnak. Az átadott pénzt aztán Czeglédy jó eséllyel pártcélokra is fordította.

Figyelmet érdemlő, érdekes részlet, hogy Czeglédy cégének, a Human Operator Zrt.-nek a pénzügyi központja nem Szombathelyen, hanem az osztrák Oberbank ausztriai központjában van. Így válik érthetővé az is, hogy miért tagja a Human Operator Zrt. felügyelőbizottságának az Oberbank szombathelyi fiókvezetője.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

vg.hu

Indulhat az OTP osztalékrakétája, duplázódhat a visszaosztás

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

hirtv.hu

Vezércikk: Rácáfolt Karácsonyra a hídpénzbotrányról szóló Kehi-jelentés + videó

origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

mindmegette.hu

Nem is hinnéd, milyen gyakran kell felmosni, vécét pucolni vagy kimosni az ágyneműt!

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Házasság első látásra: ez történt a házzal, amiben Csabit fogva tartotta volt kedvese

ripost.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami erre a 4 vármegyére lesújt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

BOZÓT

Óráink vannak hátra, újra visszatérnek a fagyos reggelek

BOZÓT

Hatalmas a dugó Budapest határában, 10 kilométeres a kocsisor

POLITIK

Magyar Péter tüntetését a gurulódollár-botrány egyik cége szervezte

POLITIK

A Fidesz a valaha volt legerősebb EU-kampányra készül

POLITIK

A britek szerint az oroszok külföldi zsoldosokat toboroznak

POLITIK

A Lánchíd-botrány az elmúlt évek legnagyobb korrupciós ügye

POLITIK

Inog a szék Ursula von der Leyen alatt

POLITIK

Francia zsoldosokat támadtak az oroszok?