Létrehozva: 2020.03.06.

Ebben a színházban járt a koronavírussal fertőzött iráni egyetemista

Közleményt adott ki az Artus Stúdió, február 28-án az iráni házaspár megnézte az előadásukat.

„2020. február 29-én Kérész Művek előadás volt az Artus Stúdióban. Azt tudtuk, hogy egy iráni házaspár is van a nézők között, hiszen személyesen ismerjük őket. A feleséggel korábban együtt dolgoztunk. Tudtuk, hogy a férj is egy magyarországi egyetem hallgatója. Jelenleg mindketten Magyarországon élnek. Arról nem volt tudomásunk, hogy mostanában Iránban jártak, vagyis, hogy fertőzött területről érkeztek – számolnak be az esetről.

A színház március 5-én kapott egy levelet az iráni férfi feleségétől, hogy a férjének pozitív lett a koronavírus tesztje, és mindkettőjüket karanténban tartják a Szent László kórházban kivizsgálásra. A színház ezután a hivatalos eljárásrendet alkalmazta, tájékoztatták a Nemzeti Népegészségügyi Központot, a jegyrendelések és online vásárlások alapján a nézőket azonnal felkutatták és informálták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-