Létrehozva: 2020.08.05.

Bejrúti robbanás: újabb menekülthullám indulhat el Európa felé

Egy, a bejrútihoz hasonló tragédia egy jól működő országot is válságba taszíthatott volna, Libanon azonban már régóta az államcsőd szélén van. Egymillió menekült él az országban, folyamatosak voltak a kormány elleni tüntetések.

A közel-keleti országban az államadósság mértéke eléri a bruttó hazai termék (GDP) 170 százalékát, miközben a munkanélküliség, a szegénység és az infláció emelkedik. Bejrút március elején fizetésképtelenséget jelentett. A kormány tárgyalásokat kezdett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) az összeomlás elkerülése végett, de eddig nem léptette életbe a külföldi hitelezők által elvárt szerkezeti reformokat.

Hétfőn is tüntettek a kormány ellen, jószerével polgárháborús állapotok voltak az országban.

A robbanást megelőző napon Naszif Hitti libanoni külügyminiszter lemondott tisztségéről, mondván, a kormánynak nincs egyértelmű elképzelése Libanon jövőjéről, és hiányzik belőle a valódi hajlandóság a nemzetközi közösség által követelt szerkezeti reformok életbe léptetésére. Figyelmeztetett: Libanon megindult egy lejtőn, aminek a vége az lehet, hogy „bukott állammá” válik. Hitti biztatta politikustársait, hogy fogjanak össze a nemzet érdekében. „Különben a hajó elsüllyed, és mindenkit magával ránt a mélybe” – tette hozzá.

Egy nappal a baljós szavak után pedig bekövetkezett a kikötői robbanás. Ez ügyben egyelőre a felelősek keresése zajlik. Az nagy valószínűséggel állítható, hogy aki ilyen mennyiségű potenciális robbanóanyag tárolását engedélyezte egy nagyvárosban, az elképesztően nagyot hibázott.

A robbanás miatt nagy mennyiségű élelmiszer és gyógyszerkészlet semmisült meg, a romba dőlt házak és infrastruktúra helyreállítására pedig jelenleg egészen bizonyosan nincs fedezet. 250 ezren veszítették el otthonukat. Jogosan mondható: Libanonnak életmentő segítségre van szüksége.

Az ország súlyos helyzetének egyik okozója, hogy Libanonban a Szíria válság kirobbanása óta mintegy egymillió menekült érkezett, a lakosság 30 százaléka nem libanoni állampolgár, a családok jelentős része egyik napról a másikra él.

Jan Kubis, Szlovákia korábbi külügyminisztere, az ENSZ jelenlegi Libanonért felelős különleges koordinátora februárban már arra figyelmeztetett, újabb migrációs hullám indulhat meg Európa irányába, ha nem sikerül megoldani a Libanonban kialakult polgárháborús helyzetet.

És ha ez nem volna elég, Libanon és Izrael között permanens háborús feszültség van. Egy hete a libanoni miniszterelnök azzal vádolta meg Izraelt, hogy megsértette azt a 2006. évi ENSZ-határozatot, amely tűzszünetre szólította fel az izraeli hadsereget és a Hezbollah libanoni síita szervezetet akkori háborújuk miatt. Most, a robbanás után, Izrael a feszültség ellenére humanitárius segítséget ajánlott fel Libanonnak, és több izraeli kórház is jelentkezett sebesültek ellátására.

Folyamatosan érkeznek a részvétnyilvánítások, a segélyfelajánlások a libanoni kormányhoz, de az ország kilátásai nem túl biztatóak.

 

A NASA is használja az ammónium-nitrátot

A robbanások okát még nem tudni pontosan. A jelek szerint petárdaraktárban keletkezett tűz okozta az elsőt, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert nagyon nagy mennyiségű, 2700 tonnányi ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobozott el, és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. A bejrúti kormányzó szerint 2014-ben készült egy biztonsági jelentés, amely felhívta a figyelmet arra, hogy a fővárosban robbanás következhet be, mert helytelenül tárolnak rendkívül robbanékony anyagokat. Az ammónium-nitrát vízben jól oldódó só, műtrágya és robbanószerkezetek készítésére is használják. Emlékezetes, hogy Timothy McVeigh 2,2 tonna ammónium-nitráttal robbantotta fel 1995 áprilisában az egyesült államokbeli Oklahomában a szövetségi irodaházat. A terrortámadásban 168 ember halt meg. Mint rakéta-hajtóanyagot az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA is teszteli az ammónium-nitrátot. A hidroxil ammónium-nitráttal gyorsabb a hajtóműfeltöltés és 50%-kal nagyobb teljesítmény érhető el.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Újra szól a hatlövetű: jó híreket hozott Orbán Viktor + videó

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Nem tanácsolják az amerikaiaknak a franciaországi utazást

POLITIK

Orbán Viktor: Brüsszel nem tiszteli a szuverenitást

POLITIK

Soros dollármédiája próbálja támogatni Magyar Pétert

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat